Átalakul a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétszintű, minisztériumi államtitkár által irányított központi hivatal lesz a NAV. Jövőre – a régiós szint megszűnése után – a Fellebbviteli Igazgatósághoz fordulhatunk panasszal, ha az elsőfokú adóhatósági döntés nem nyerte el tetszésünket. Csökkenthető lesz a „chipsadó” az egészséges életmódot propagáló cégek számára.


Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az „Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról” címet viselő törvényjavaslatát, amely leginkább az adóhatóság átalakítását tartalmazza, de a törvényjavaslat néhány adótörvényen is finomít.

Megszűnik a NAV regionális szintje

A NAV szervezeti struktúrájának megváltoztatása jelentős egyszerűsítést hoz a jelenlegi többszörös tagoltság megszüntetésével. A bürokrácia csökkentése és a folyamatok gyorsítása érdekében szükséges a szervezeti szintek számának csökkentése, a régiós szint megszüntetése – olvasható a törvényjavaslat általános indokolásban. Az átalakulás nyomán a vám- és az adóterület integrálódik az első fokú szervek szintjén is, amire a NAV 2011-es felállítása óta nem került sor.

A NAV kormányhivatali státusza megváltozik: a szervezet a jövőben az adópolitikáért felelős miniszter irányítása alá tartozó központi hivatalként működik tovább. A központi hivatalt létrehozó törvény államtitkárra ruházza a központi hivatal vezetésével kapcsolatos feladat-és hatásköröket. A törvényjavaslat elválasztja egymástól „a központi hivatalt irányító miniszternek a NAV tekintetében gyakorolható irányítási , és a miniszter által irányított államtitkárnak a NAV tekintetében gyakorolható vezetési jogköreit”.

A NAV vezetőjének (a kijelölt államtitkárnak) munkáját a törvényjavaslat szerint szakmai területekért felelős helyettes államtitkárok, és legfeljebb két szakfőigazgató segíti. A NAV területi szerveit igazgatók vezetik, akiket az állami adó- és vámhatóság vezetője nevez ki.

A módosítás egyértelműsíti, hogy az új szervezeti struktúrában, mely szerv járhat el felettes szervként: a területi szervek első fokon hozott döntéseivel szembeni jogorvoslati eljárásokban a Fellebbviteli Igazgatóság, egyéb esetben a területi szervek és a Bűnügyi Főigazgatóság esetén a Központi Irányítás, a Központi Irányítás esetén a kijelölt miniszter.

Hatékony, ügyfélbarát

A kétszintű központi hivatal felső szintjén helyezkedik el a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok – írja a törvénymódosító javaslat benyújtása után kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megszűnő hét régiós igazgatóság munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV központi irányítás munkáját segítik majd.

Az új szervezeti struktúra garantálja a gyorsabb ügyintézést, az egységes jogértelmezést, ezen túl előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca, és a végrehejtási mutató is érdemben javulhat – írja a tárca.

Változik a „chipsadó”

A törvényjavaslat szerint az adóalanyok csökkenthetik a népegészségügyi termékadó összegét – legfeljebb az egyébként fizetendő adóösszeg 10 százalékáig terjedő mértékben –azon programjaik költségével, melyek célja az egészséges életmódra nevelés, az egészséges táplálkozás megteremtése, propagálása.

Kevesebb lesz a becslés vagyonosodási vizsgálatkor

Vagyonosodási vizsgálatban becslés alkalmazásának az adóhatóság eljárásában kizárólag a vagyon elleni bűncselekmények, a pénz-és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a pénzmosás és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetén van helye.

Jön a szuperfelügyelet

A törvényjavaslat részletes indokolásából kiderül, hogy „előkészítés alatt áll a pénzügyi ágazati szakmák egészét érintő felügyelet (a pénzügyi ágazati közfelügyelet) létrehozása, amelynek részeként a könyvelők, a könyvvizsgálók mellett az adótanácsadókra, adószakértőkre és okleveles adószakértőkre vonatkozó előírások is felülvizsgálatra kerülnek. A felülvizsgálat iránya a jelenlegi előírások, követelmények szigorítása, az érintett szakemberek által nyújtott szolgáltatások minőségének a javítása érdekében. A pénzügyi ágazati közfelügyelet várhatóan 2016. július 1-től kerül felállításra”.

Az Országgyűlés honlapja szerint „normál” tárgyalási módban tárgyalt törvényjavaslat passzusai 2016-tól lépnek hatályba.

Adónap 2016 – 2015.12.03. 

Ismerje meg részletesen a jövő évi adóváltozásokat képzésünkön és szerezzen 8 kreditpontot.

Az adózás rendjéről szóló törvény változásai – Dr. Kovács Ferenc    
Személyi jövedelemadó változásai – Dr. Andrási Jánosné         
Járulékok változásai – Széll Zoltánné                  
Általános forgalmi adó változásai – Sike Olga           
Társasági adó változásai – Dr. Németh Nóra

További információ és jelentkezés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]