Átlagosan 3600 forinttal emelkednek a nyugdíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyminisztérium a szociális és munkaügyi minisztériummal egyetértésben elkészítette a jövő évi nyugdíjelemelésekről szóló kormányrendelet tervezetét.

A jogszabállyal kapcsolatos szakmai előterjesztés utal arra, hogy a nyugdíjtörvény szerint a nyugellátásokat január hónapban a tárgyévre tervezett fogyasztói árnövekedés és a nettó átlagkereset-növekedés átlagának megfelelő mértékben kell emelni. A tárgyévi tervezett adatokat a költségvetési törvény állapítja meg. A 2008-as költségvetésről szóló törvényjavaslat a januári nyugdíjemelésnél 4,5 százalékos fogyasztói árnövekedéssel és 5,2 százalékos nettó átlagkereset-növekedéssel számol. A két mutató átlaga alapján 4,9 százalékos nyugdíjemelést javasolnak a tervezetet előkészítő tárcák.

A jövő évre tervezett 4,5 százalékos infláció mellett a nyugdíjak vásárlóértéke mindössze 0,4 százalékkal emelkedne. 2008-ban is a tizenharmadik havi nyugdíj az általános nyugdíjemeléssel azonos mértékben nő.

A nyugdíjemelés 2,8 millió nyugdíjas számára átlagosan mintegy havi 3 600 Ft-tal több nyugdíjat biztosít. Az öregségi nyugdíjban részesülők átlagosan 3 880 Ft-tal, a rokkantsági nyugdíjban részesülők átlagosan 2 880 Ft-tal, az özvegyi nyugdíjban részesülők 2 570 Ft-tal kapnak többet. A 2008-ban az öregségi nyugdíj legkisebb összege 28 460 Ft lesz, ami havi 1 330 Ft-tal magasabb az előző évinél.

A nyugdíjszerű szociális ellátásokat a nyugdíjjal azonos mértékben javasolja megemelni a munkaügyi és a pénzügyi tárca. A rendszeres szociális járadék összege a 2008. évben 62. életévüket már betöltött, illetőleg betöltő személyek esetében havi 30 650 Ft lesz, az emelés havi összege 1 430 Ft. Az e korhatár alatti személyeknél a havi összeg 26 390 Ft-ra emelkedik, ebben az esetben az emelés összege havi 1 230 Ft. A házastársi pótlék havi 19 950 Ft, a házastárs után járó jövedelempótlék pedig havi 13 850 Ft lesz. A rokkantsági járadék 32 580 forintra, a központi szociális segély viszont 30 650 Ft-ra módosul. A vakok személyi járadéka 15 000 Ft lesz.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.