Átszabják az étkezési jegyeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben ne csak a Széchenyi Pihenőkártyán lehessen 2012 január elsejétől meleg étkezésre szánt cafeteria juttatást adni – értesült a Világgazdaság. Azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz és ki marad jogosult.

Január elsejétől tetőtől-talpig felforgatná a teljes hazai cafeteria-piacot a magyar kormány, ám hiába van már csak bő két és fél hónap addig, a Világgazdaság értesülései szerint még nem eldöntött, hogy is nézne ki pontosan az új rendszer, számos lehetséges, egymástól eltérő alternatíva merült fel a tárgyalások során. A forrásaink szerint az átalakításra több átmeneti időt kellene hagynia a kormánynak, kellő felkészültség hiányában ugyanis a munkavállalók, a munkáltatók, a kkv-k, valamint a költségvetés is sokat veszíthetnek.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a kormánynak csak a Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP) favorizáló eredeti elképzelései annyiban módosultak, hogy már nem biztos, hogy jövőre teljesen megszűnne a hideg étkezési utalvány, azt ugyanis nagy valószínűséggel a Magyar Posta kezelné kizárólagosan. (A második Orbán kormány egyik korai döntése értelmében a jelenleg működő étkezési utalványok „hidegek” és „melegek” is egyben, hiszen élelmiszer vásárlásra, valamint étkezésre is felhasználhatók, jövőre gyakorlatilag újra különválasztanák a két típust.) A lap inmformációi szerint olyan változat is felmerült, hogy egy átmeneti időszakban fennmaradna a papír alapú meleg étkezési utalvány is a SZÉP mellett, de az még nem tisztázott, hogy azt is a Posta kezelhetné kizárólagosan, vagy maradhatna a pályán a most a piac szinte egészét uraló három francia hátterű cég, az Edenred, a Sodexo és a Le Cheque Déjeuner.

Folytatás a Világgazdaságban, az alábbi linken.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek