Az adóreform és az azóta eltelt időszak – személyi jövedelemadó 2.

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. december 6.
Címkék: , , , , , ,
Rovat:
A személyi jövedelemadózás 1988. évi bevezetésekor rendkívül szűkre szabták az adóalapból vagy adóból érvényesíthető kedvezmények körét. Az elmúlt három évtized alatt új kedvezmények jelentek meg, egyes kedvezmények erodálódtak, majd eltűntek. A jelentős társadalmi-gazdasági változásokat, illetve az aktuális politikai mainstream elvárásait mindig követte a kedvezményrendszer változása is.

Az ország népességének alakulása szempontjából az lenne a kedvező, ha családonként három gyermek válna általánossá. Ezért a Javaslat is kedvezményezi azokat a magánszemélyeket, akik legalább három gyermek eltartásáról, illetve iskoláztatásáról gondoskodnak. A kedvezmény mértékére kihat a magánszemély jövedelmeinek nagysága.

(részlet a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény törvényjavaslatának indokolásából)

Az 1987-ben indult adóreform egyik legfontosabb változása volt a magánszemélyek jövedelemadózásának bevezetése. Általános elvként mondták ki, hogy minden jövedelem adóköteles, az adóév során megszerzett jövedelmeket össze kell vonni, és progresszív adótáblát kell alkalmazni. Az adókötelezettségeket önadózással kell teljesíteni, azaz a magánszemély állapítja meg a jövedelmét és adóját, ezeket bevallja, illetve az adót megfizeti. Kivételek azért voltak bőségesen.

Korábban ismertettük a bevezetéshez kapcsolódó ún. bérbruttósítást, a progresszív adótáblát, az elkülönülten adózó jövedelmek körét, néhány adómentességet, a nyugdíjak sajátos kezelését. A személyi jövedelemadózás bevezetéséről lásd cikksorozatunk előző írását.

Az adótábla meghatározásánál szempont volt, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők mentesek legyenek az adózás alól, ez segíthette az új adórendszer társadalmi elfogadottságát is, illetve csökkentő hatással volt az adórendszer bevezetésének és működtetésének költségeire.

Ez a hatás ugyanakkor disszonáns is volt, mivel alacsony jövedelmek mellett a személyi jövedelemadózás által preferált célok utáni kedvezményeket sokan elegendő adóalap, illetve számított adó hiányában csak részlegesen, vagy egyáltalán nem tudták igénybe venni.

Az adóalapból és adóból érvényesíthető kedvezmények körében szólni kell az ún. alkalmazotti kedvezményről, a gyermekek utáni kedvezményről, az öngondoskodásról, illetve a jótékonysági célú adományozásokról.

Az alkalmazotti jogálláshoz kapcsolódó kedvezményekről

A személyi jövedelemadózás bevezetésekor a lakosság túlnyomó része jövedelmeinek döntő többségét munkaviszonyból, illetve szövetkezeti tagsági viszonyból szerezte. Az alkalmazotti jogviszonyt támogatta az a kedvezmény, amely szerint a munkában töltött hónapok után az összjövedelem havi 1000 Ft-tal csökkenthető volt. Az indoklás szerint azért, mert a munkaviszonyban végzett tevékenység is a munkavállaló részéről különböző költségekkel jár. Elvileg a munkavállalással kapcsolatos költségeket a munkáltatónak kell viselnie, de ez már akkoriban sem mindig teljesült, jelenleg talán még kevésbé (erre számos példát lehet felhozni, így például a munkába járás költségeit, az elvárt ruházatot és külső megjelenést).

Az alkalmazotti kedvezmény mértékében és levonásának módjában bizonyos mértékig a teljesítményelv is kifejezésre jutott, mert – az adó összegének megállapításánál – a nagyobb jövedelemmel rendelkező személy – a progresszió miatt – valamivel nagyobb mértékű kedvezményben részesült.

A kedvezmény sokszor módosult. Átalakult adókedvezménnyé, adójóváírás lett a neve, így a teljesítményelv már nem érvényesülhetett, minden alkalmazottnak azonos volt a kedvezmény adóban számított értéke. A költségátalány szerepe ekkor már nem került szóba.

Megjelentek olyan vélemények, hogy a legmagasabb keresetekkel rendelkezőknek nem kellene ezt a kedvezményt biztosítani, megszületett a kiegészítő adójóváírás intézménye, amely degresszívvé tette a kedvezményt, meghatározott jövedelemhatártól lenullázta azt.

Az eredeti tartalomtól és indoklástól eltávolodott kedvezményre egyre inkább jogot szerettek volna szerezni azok is, akik ki voltak zárva ebből, ez főleg az egyéni és társas vállalkozási formában jövedelmet szerzőket jelentette.

Ennek a folyamatnak természetes következménye volt, hogy mára az alkalmazotti lét után sem adóalapból, sem adóból nem érvényesíthető kedvezmény, függetlenül attól, hogy az alkalmazotti formával kapcsolatos tényleges költségviselést sem ismeri el az adórendszer.

Egyetlen olyan költségelem volt és van, amely a kezdetekben és ma is jövedelemcsökkentő tényező ebben a körben, a szakszervezeti tagdíj (mai elnevezéssel munkavállalói érdekképviseleti tagdíj).

Gyermekkedvezmény

Nem lehet kérdés, hogy a gyermekvállalás, a gyermeknevelés kiemelt társadalmi cél. A szocializmus idején is számos preferencia (és büntetés!) volt ezen a területen, a szülési segély, a gyes, a gyed, illetve a családi pótlék a legfontosabbak. Ezek rendszere sokat változott az elmúlt 50-70 évben.

A személyi jövedelemadózás bevezetésekor arról született kormányzati, majd parlamenti döntés, hogy a három és több gyermeket nevelők gyermekenként évi 12 ezer forinttal csökkenthették az összevonandó jövedelmek utáni adóalapot. A kedvezmény a jövedelemadózás bevezetését követő években kiterjedt a kétgyermekesekre majd az egygyermekesekre is. A kedvezmény 1993-ban és 1994-ben az adóból volt érvényesíthető, majd 1995-től megszűnt.

Négy év szünet után 1999-től lett újból bevezetve a gyermeknevelés utáni kedvezmény. Családi kedvezmény néven az adóból volt érvényesíthető, majd 2011-től ismét adóalap csökkentő kedvezménnyé alakult. A kedvezmény gyermekenkénti összege a gyermekszámtól függően növekvő, jelenleg a három és többgyermekesek gyermekenként, havonként 220 ezer forinttal, a kétgyermekesek 133 330 forinttal, az egygyermekesek (szintén havonként) 66 670 forinttal csökkenthetik az adóalapjukat.

A hektikus változások mellett is elmondható, hogy a kedvezmény értéke jelentősen növekedett, ez még reálértékben is igaz. Ugyanakkor az összevonandó jövedelemmel rendelkezőket – különösen, ha annak összege magasabb – jobban támogatja a rendszer. Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők a kedvezményt – minden korrekciós intézkedés (például megoszthatóság, járulékokból való levonhatóság) ellenére – nem, vagy csak részben tudják érvényesíteni. Ez önmagában nem szabad, hogy problémát jelentsen, a szociálpolitikai szempontokat nem a személyi jövedelemadózásban kell, illetve lehet érvényre juttatni.

A gyermekvállalással, gyermekneveléssel kapcsolatos kormányzati intézkedések rendkívül széleskörűek, összefoglaló értékelésükre az adótörténeti cikkekben nem vállalkozhatunk.

Öngondoskodás

Az 1990. évi rendszerváltásnak egyik fontos üzenete volt, hogy szakítani kell a paternalista államszemlélettel, az állampolgárokat döntésképes személyeknek kell tekinteni, akik képesek saját magukról, családtagjaikról gondoskodni. Ez (még) akkor is igaz, ha mindig voltak és lesznek olyanok, akik életkoruk, egészségi állapotuk, mentális helyzetük, jövedelmi helyzetük (stb.) alapján a társadalom segítségére szorulnak.

A döntésképes és jövedelemmel rendelkező személyeket viszont ösztönözni kell az öngondoskodásra. Ennek rendszere igen széles körű lehet, a napi megélhetés mellett főleg a hosszabb távú lakhatási, egészségügyi, időskori, illetve váratlan helyzetekből adódó öngondoskodás kerülhet szóba.

Az öngondoskodás különböző formáit a kezdetektől támogatja a személyi jövedelemadózás rendszere. Több oldalt tenne ki a különböző támogatási intézkedések felsorolása.

Már 1988-ban megjelent két intézkedés a személyi jövedelemadózásban:

– a lakáscélú megtakarítások után adókedvezményt lehetett érvényesíteni, illetve

– a nyugdíj- és életbiztosítások után is kedvezményt lehetett igénybe venni.

A következő években új kedvezmények jelentek meg a megtakarításokra, az önkéntes biztosítópénztárakra, a befektetésekre, majd a társadalombiztosítási ellátásokat helyettesítő szolgáltatásokra is (mikor mit tekintett fontosnak a politikai mainstream, illetve melyik piaci szereplő tudott magának kilobbizni kedvezményeket).

Az eltelt három évtized alatt sokat változott a kedvezmények köre, aminek nem kis részben az volt az oka, hogy a kedvezményre jogosító konstrukciók gyakran próbálták megkerülni az adószabályokat (kiskapuk keresése), olyan lehetőségeket teremtettek, hogy tényleges öngondoskodási cél nélkül is érvényesíteni lehessen a kedvezményeket. A jogalkotói szándéknak ebben kevés jelentősége volt. Ez nem ritkán vezetett a kedvezmények megszűnéséhez vagy jelentős átalakulásához. Ilyen „áldozattá” váltak a lakáscélú megtakarítások, több alkalommal az élet- és nyugdíjbiztosítások, de a megtakarítások, befektetések kedvezményei is.

Természetesen az üzleti szféra mindig is keresi az ilyen, számukra is kedvező lehetőségeket (tévedés ne essék, számukra nem az adózó személyek öngondoskodásának a megvalósítása a cél), másrészt a jogalkotóknak (és az előterjesztőknek) a felelőssége, hogy a jogszabályi rendelkezésekkel ne lehessen szélsőségesen visszaélni. Ez a sajátos „váltófutás” jellemezte és jellemzi folyamatosan az öngondoskodás adórendszerben való támogatását. A szabályok egyre bonyolultabbak, áttekinthetetlenebbek lettek, a tényleges kedvezményezés helyébe többször léptek jövőbeli ígéretek, amit akár egy újabb jogszabályi rendelkezéssel el is lehetett értékteleníteni, sőt akár törölni is (mindegyikre volt példa).

A jelenlegi szabályok alapján kedvezményezett, ha a foglalkoztató nyújt öngondoskodási célú támogatást, illetve a magánszemély saját öngondoskodása. Fontos kiemelni, hogy rövid távon egyik sem jelenthet adóelőnyt a magánszemélynek, a kedvezmény hosszabb távon érvényesülhet, például a váratlan helyzet bekövetkezésekor vagy a nyugdíjba vonuláskor.

Az öngondoskodás egy sajátos támogatását jelenti – 1988 óta folyamatosan –, ha valaki súlyosan fogyatékosnak minősül, és maga szerez adóköteles jövedelmet. Ebben a körben adókedvezmény érvényesíthető (1988 óta). Az adókedvezmény mértékében, a súlyos fogyatékosság minősítésében, a kapcsolódó minősítési eljárásban sok változás volt 1988 óta, jelenleg 700-nál is több olyan állapot (betegség, fogyatékosság stb.) van, amely a kedvezményre jogosít. A kedvezmény jelenlegi mértéke – havonta a minimálbér 5%-a az adóból – nyilván nem kompenzálja azt az életminőségben megnyilvánuló romlást, amit a súlyos fogyatékosság jelent. A betegségek felsorolása és a minősítési eljárás viszont már elég régen megérett a felülvizsgálatra.

Karitatív jellegű adományozások

A karitativitás, az hogy az emberek részt vállalnak másokról való gondoskodásban, mások tevékenységének támogatásában az emberre, az emberi társadalomra jellemző magatartási forma. Ha valaki ebben részt vállal, az mindenképpen elismerést érdemel.

Ezt az elismerést már az 1988-ban bevezetett személyi jövedelemadózás is megvalósította, illetve támogatta: az összjövedelmet csökkentő kedvezményt lehetett érvényesíteni az alapítványi célra való adakozás után, illetve a közérdekű kötelezettségvállalásra. Az indoklás szerint a kedvezmény igénybevételére csak akkor kerül sor, ha a magánszemély saját vagyonából fordít összegeket közösségi célokra. A karitativitás másik ’lábaként’ a rászoruló személyek támogatásai mentesültek az adózás alól.

A jogszabályi lehetőségeket kihasználva (kiskapuk!) itt is megjelentek az ügyeskedések, amelyek például saját gyermek külföldi tanulását, az állami egészségbiztosítási rendszertől eltérő egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, de akár szórakozási célokat (külföldi utazásokat, költséges hobbitevékenységeket stb.) kívántak megvalósítani, de arra is volt példa, hogy a befizetett összeg közvetlenül visszajutott az adományozóhoz, így érve el a jövedelem adómentesítését.

A korábban említett ’váltófutás’ itt is bekövetkezett, szigorodtak a kedvezmény szabályai, csökkent a kedvezmény mértéke, egyre bonyolultabbá váltak a szabályok.

A szigorítások eredményeként végül az személyi jövedelemadózásban 2010-től megszűnt az adományozás utáni kedvezmény, fennmaradt viszont – a feltételek egyre szigorúbb megfogalmazásával – a rászoruló kedvezményezetteknek adott juttatások adómentessége.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)


Kapcsolódó cikkek:


Az adóhatóság vezetői székéből a miniszterelnöki székbe
2020. január 16.

Az adóhatóság vezetői székéből a miniszterelnöki székbe

Oroszországban valami elkezdődött. Putyin 2020. január 15-én beszédet mondott, két órával később lemondott a kormány, estére bejelentették az új miniszterelnök személyét. Mihail Misusztyin az előző tíz évben az orosz adóhatóság első számú vezetője volt.