Az alapelvekben egyetértenek, a módszerekben nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsősorban a visszaeső adócsalókra, valamint az eleve feketén történő beszerzésre helyezné a hangsúlyt a gazdaság kifehérítésének kérdésében Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az alapelvekben egyetért a kormánnyal, a módszerek tekintetében viszont már nem.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség egyetért a nyugtaadás ellenőrzésének szigorításával, az ellenőrzések hosszú ideje, évek óta nagy arányú hiányosságokat tárnak fel. Ezért támogatja azokat a kormányzati intézkedéseket, melyek érdemben segíthetik a feketekereskedelem visszaszorítását – áll az OKSZ által a minap kiadott közleményben.

A Szövetség éppen másfél évtizede, 1992-ben adta ki a feketegazdaságra figyelmeztető nyilatkozatát – mutatott rá megkeresésünkkor Vámos György arra, hogy milyen régóta szorgalmazza szervezetük a kérdés megoldását. Míg Veres János pénzügyminiszter hétfőn a feketegazdaság mértékét 17-18 százalékosra becsülte, addig a főtitkár szerint a kiskereskedelem 15-20 százalékát is kiteheti a teljesen fű alatt zajló üzletelés. Ez éves szinten mintegy 1500 milliárd forintot jelenthet, amelynek adóvonzata a legszerényebb becslések szerint is százmilliárdokra tehető.

A tét tehát nem kicsi, ezért is támogatja a gazdaság kifehérítésének kérdését az OKSZ. Ugyanakkor Vámos szerint nem az egyszer-egyszer hibázó kiskereskedőket, hanem a visszaeső, nyugtát rendszeresen nem adó vállalkozókat kellene fokozottabban ellenőrizni, és az eddigieknél nagyobb szigorral büntetni.

Az ilyen cégek esetében azt is ellenőrizni kellene a főtitkár szerint, hogy a kereskedők honnan szerzik be az árujukat, így az adóhatóság nagyobb hálózatokat göngyölíthetne fel. A főtitkár szerint különös gonddal kellene ellenőrizni a feketegazdaság fő színtereit, így az ázsiai piacokat is.

Vámos György szerint semmi értelme nincs annak a kezdeményezésnek, mely szerint az adóellenőrök a boltból kilépő vásárlóknál ellenőrizzák, hogy a kereskedő adott-e nyugtát. A főtitkár szerint ebben az esetben ésszerűbb lenne próbavásárlást tartani.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.