Az alkuszokra is jöhet bankadó
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi bankadó előkészítése során egyeztetésre várja a biztosításközvetítőket is – mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke a szervezet konferenciáján, jelezve: korántsem jelent állandó védelmet a szektornak, hogy most nem kell különadót fizetnie.
A biztosítási szakma és így az alkuszok jövőjét is befolyásolja, milyen körülmények között dolgozhatnak a piaci társaságok – idézte az FBAMSZ elnökét a Napi Gazdaság [1] a bankadó kapcsán, amelyben szerinte méltánytalanul nagy terhet róttak a biztosítási szakmára. A jövőt számos olyan elem nehezíti, amelyre hamarosan választ kell adnia a kormányzatnak – ilyen például az életbiztosítások adókedvezményének a kérdése, amelynek elvétele a konstrukcióknak mint öngondoskodási formának a létét kérdőjelezte meg. Az is példátlan, hogy lényegében csak hazánk esetében volt megfigyelhető drasztikus csökkenés a megtakarítási területen 2006 óta – hívta fel a figyelmet Pandurics Anett, a Magyar Posta Biztosító vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség alelnöke.
A szakmai együttműködés mellett alapvető, hogy csatorna- és versenysemleges jogszabályi környezet jöjjön létre. Erre azért is szükség van, mivel hazánkban csak a biztosításközvetítők rendelkeznek szigorú követelményrendszerrel és működési szabályokkal, miközben a pénzügyi közvetítői piac mind kiterjedtebb. Banyár József, a PSZÁF elnöki főtanácsadója hangsúlyozottan magánvéleményként úgy vélekedett, hogy egyre kevésbé jó megoldás, ha a közvetítők szabályozása a termékgazdák szabályozásának színvonalától függ. Épp ezért Banyár szerint itt az ideje egy egységes közvetítői törvény megalkotásának.
Az FBAMSZ elnöke nem zárja ki, hogy érdemi vita induljon az életbiztosítások utáni jutalék mértékéről. Azzal kapcsolatban ugyanakkor, hogy a jövőben csak az ügyfél fizesse az alkuszt, Papp első körben a lakossági tömegbiztosítások és például az ipari vagyonbiztosítások szétválasztását oldaná meg, egyébként a független alkuszok tömegével válnának többes ügynökké, így jelentősen csökkentve az ügyfelek számára a valós választási lehetőséget. Az FBAMSZ elnöke ennek a trendnek igazolását várja a lízingpiacon most épp alapvető átalakulást okozó hpt-módosítás után kialakuló gyakorlattól.
Forrás: Index