Az APEH sem tudja hány alkalmi munkavállaló van
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár az alkalmi munkavállalás új szabályait rögzítő törvényt és rendeleteket számos kritika érte – sok vállalkozó, főleg a mezőgazdaságban és a vendéglátásban nyilatkozott úgy, hogy inkább nem is vesz fel alkalmi munkást -, azért nem mindenki zárkózott el teljesen a foglalkoztatásuktól.
A Napi azt a tájékoztatást kapta az adóhatóságtól, hogy április elseje és 25-e között 120,4 ezer bejelentést regisztráltak, aminek a 99,8 százaléka elektronikusan érkezett. A Kormányzati Ügyféltájékoztató Központnál 129 telefonos bejelentés során jeleztek alkalmi foglalkoztatást.
A munkáltatók részéről sem az elektronikus, sem a telefonos bejelentéssel kapcsolatban nem érkezett komolyabb kritika, probléma – közölte a Napi érdeklődésére az APEH sajtóosztálya. Tájékoztatásuk szerint a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központnál is csak a csoportos munkavégzés bejelentésekor nehezményezték a munkaadók az eljárás hosszúságát a kötelezően bejelentendő adatok miatt.
Azzal kapcsolatban azonban még nem tudtak bővebb felvilágosítást adni, hogy tulajdonképpen hány munkavállaló foglalkoztatását és mely ágazatokból jelezték a munkáltatók, mivel ehhez, mint mondták, külön lekérdező program gyártása szükséges.
Így egyelőre kideríthetetlen, hogy például a mezőgazdaságban, vagy a vendéglátóiparban tekintettek-e el inkább a betarthatatlannak ítélt szabályok miatt a munkaadók az idénymunkások foglalkoztatásától. Igaz, áprilisban nem is nagyon volt olyan mezőgazdasági idénymunka, ami nagyobb létszámot igényelt volna: a szőlők metszése többségében már az előző hónapban befejeződött, és végéhez közeledett a gyümölcsösök metszése is.
Emellett ha akadt is olyan agrárfoglalkoztató, aki egész hónapra igényelte volna a dolgozókat, az alkalmi munkások bejelentésére május 10-ig volt lehetősége a jogszabály szerint. A május azonban lényeges változást hozhat, a primőr zöldség és gyümölcs szezonjának indulásával ugyanis egyre inkább elkel majd a munkáskéz a földeken a termés leszedéséhez vagy a kora nyári növények palántázásához. Az idegenforgalmi szezon indulása ugyancsak növelheti a bejelentések számát és a könyvelők vérnyomását.
Azt sem lehet tudni és még csak becsülni sem, hogy a szabályozási káosz és a munkaadói tájékozatlanság miatt nőtt-e a feketefoglalkoztatás. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a Napi megkeresésére május végére ígért tájékoztatást az egyszerűsített foglalkoztatás ellenőrzési tapasztalatairól, mondván, akkorra lesznek országosan érvényes adatok. Az mindenesetre bizonyos, hogy a könyvelők jelentős része ódzkodik a napi adminisztrációt jelentő egyszerűsített foglalkoztatás ügyfélkapus bejelentésétől.
Igaz, azt sem lehet tudni, hogy a 120 ezer bejelentésben szereplő létszám hogyan aránylik a kora tavasszal szokásos alkalmi foglalkoztatás nagyságához.
Forrás: Napi Gazdaság