Az e-kereskedelem uniós áfaszabályozása (3. rész)

Sorozatunk mostani részében elmondjuk, mit jelent pontosan a határokon átnyúló TBE-szolgáltatásoknál a 10 000 eurós értékhatár, és megnézzük, miként alakul a számlázási kötelezettség.

A határokon átnyúló TBE-szolgáltatások nyújtását és a legfeljebb 10 000 EUR értékű termékek Közösségen belüli távértékesítését az áfa szempontjából a belföldi értékesítéssel azonos módon kell kezelni. A 10 000 EUR érték alatt természetesen nem egyedi értéket értünk, hanem a már korábban is említett összesített értékhatárt.

Az értékesítő azonban dönthet úgy, hogy nem alkalmazza a 10 000 EUR küszöbértéket, hanem a teljesítés helyére vonatkozó általános szabályokat alkalmazza (vagyis az adózás a TBE-szolgáltatások esetében a megrendelő tagállamában, a termékek Közösségen belüli távértékesítése esetében pedig abban a tagállamban történik, ahová a termékeket feladják vagy fuvarozzák). Ebben az esetben dönthet úgy, hogy a letelepedésének helye szerinti tagállamban regisztrál az egyablakos ügyintézési rendszerben, még akkor is, ha nem lépi túl a küszöbértéket. Ekkor az értékesítő döntését két naptári éven keresztül nem módosíthatja. Mindenesetre, az éves 10 000 EUR értékhatár túllépésekor az általános szabályt kell alkalmazni, és az áfát a TBE-szolgáltatások esetében a megrendelő tagállamában, termékek Közösségen belüli távértékesítése esetén pedig abban a tagállamban kell megfizetni, amelybe a termékeket feladják vagy fuvarozzák.

A küszöbérték nem vonatkozik a Közösségben nem letelepedett szolgáltató által nyújtott TBE-szolgáltatásokra (nem uniós szabályozás), az unión kívül letelepedett szállító által végzett Közösségen belüli távértékesítésre, az importált termékek távértékesítésére (behozatali szabályozás), a TBE-szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatások nyújtására, a vélelmezett értékesítő által végzett belföldi termékértékesítésekre, valamint a több tagállamban letelepedett, illetve több tagállamban állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező értékesítő által végzett termékértékesítésekre.

Nézzük meg, hogyan működik a számlázási kötelezettség szolgáltatások esetén. A Direktíva nem ír elő számlázási kötelezettséget az uniós vevők számára nyújtott szolgáltatásokra vonatkozóan. Mindazonáltal a tagállamok nemzeti jogszabályaikban előírhatják a szóban forgó szolgáltatásnyújtásokra vonatkozó számlaadási kötelezettséget. Számla kibocsátása esetén azon tagállam számlázási szabályai a követendők, amelyben a szolgáltatót az uniós szabályozás keretében nyilvántartásba vették (azonosítót kiadó tagállam), vagy a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam számlázási szabályai, amennyiben a szolgáltató nem regisztrált az uniós szabályozásban.

Termékek Közösségen belüli távértékesítése esetén a Direktíva előírja, hogy az értékesítőnek számlát kell kiállítania, ha nem alkalmazza az uniós szabályozást. Ha az értékesítő regisztrált az uniós szabályozásban, akkor nem kell számlát kiállítania e termékértékesítésekről. Ha az értékesítő úgy dönt, hogy számlát állít ki, úgy annak a tagállamnak (az azonosítót kiadó tagállamnak) a számlázásra vonatkozó szabályait kell alkalmaznia, amelyben az értékesítőt az uniós szabályozás szerint regisztrálták.

A Közösségben letelepedett értékesítőnek nem kell adóügyi képviselőt kinevezniük ahhoz, hogy az uniós szabályozás szerint tevékenykedhessenek. Az unióban nem letelepedett értékesítők (ideértve a vélelmezett értékesítőket is) nem kötelesek adóügyi képviselőt kijelölni annak érdekében, hogy az uniós szabályozás szerint tevékenykedhessenek. Az azonosítót kiadó tagállam azonban előírhatja számukra, hogy a nemzeti jogszabályaiknak megfelelően jelöljenek ki adóügyi képviselőt. Közvetítőt csak a behozatali szabályozás alkalmazásakor kell kijelölni.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.