Az egyszázalékos nyilatkozatok leadása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH sajtóközlemény útján hívja fel az érintettek figyelmét az szja 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatainak benyújtási határidejéről.

Az önadózók ebben az évben is a személyi jövedelemadó bevallással együtt nyújthatják be – a szokásos módon, zárt borítékban – az adó meghatározott részével történő rendelkezésről szóló nyilatkozataikat. Az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adót fizető magánszemélyek esetén február 15-éig, az önadózást választó egyéb magánszemély pedig május 21-ig köteles a nyilatkozatokat az adóbevallás mellékleteként továbbítani az APEH felé.

Az a magánszemély, aki az adóhatósági adómegállapítást kér (ADAM), az erről szóló bejelentésével együtt köteles a nyilatkozatait az APEH-nak megküldeni. A bejelentés határideje ebben az esetben is február 15-e.

Február 15-éig lehet kérheti a 2006-os évre vonatkozóan is a munkáltatói adómegállapítást. Ha a munkáltató a kérelem alapján vállalja az adómegállapítást, akkor a dolgozónak elegendő május 21-éig – a megállapított adója ismeretében – leadnia az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatát a munkáltató részére. A nyilatkozatokat a munkáltatónak kell továbbítania az adóhatóság felé. Ellenkező esetben, azaz, ha a munkáltató az adómegállapítást nem vállalja, köteles közreműködni az APEH általi adómegállapításhoz szükséges nyilatkozatok, igazolások továbbításában. A kérelmet és igazolásokat ilyenkor is február 15-éig kell leadni a munkáltatóhoz, amelyhez – zárt borítékban – csatolni lehet az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatokat is. A munkáltatónak március 12-éig kell továbbítania a hozzá benyújtott okiratokat az adóhatósághoz. A közlemény szerint nem kifogásolható tehát, ha a magánszemély olyan időpontban adja le a munkáltatónak az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot, hogy azokat a munkáltató március 12-éig továbbítani tudja az adóhatósághoz.

Amennyiben a magánszemély kérelme ellenére, bármely oknál fogva nem jogosult sem a munkáltatói, sem az adóhatósági adómegállapításra, úgy önadózóvá válik, adóbevallást kell benyújtania május 21-éig. Az 1+1 százalékos nyilatkozatát ilyen esetben értelemszerűen a bevallásával egyidejűleg teheti meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).