Az elektronikus piacterekre vonatkozó áfaszabályok (1. rész)
Egyre jobban digitalizálódó világunkban a termékek áramlásának jelentős része elektronikus piacterek közreműködésével történik. Ennek is köszönhető, hogy amikor az uniós döntéshozók az e-kereskedelem szabályozását megváltoztatták, akkor ebben az elektronikus piactereknek megújult szerepet kaptak. Most elmerülünk a megújult szabályozásban.
Mielőtt a megújult szabályokat részleteznénk, érdemes két fogalmat tisztázni: az egyik, hogy a jogalkotó mit ért az elektronikus felület fogalma alatt, illetve mit jelent a vélelmezett értékesítő.
Elektronikus felületként olyan tág fogalmat kell értelmezni, amely lehetővé teszi két független rendszer vagy egy rendszer és a végfelhasználó számára, hogy valamely eszköz vagy program segítségével kommunikáljon egymással. Az elektronikus felület magában foglalhat weboldalt, portált, átjárót, piacteret, alkalmazási program interfészt (API) stb.
A vélelmezett értékesítő pedig az az adóalany, aki úgy tekintendő, mint aki a termékeket az elsődleges értékesítőtől átveszi, és a végső fogyasztó számára értékesíti. Így a vélelmezett értékesítőt az áfa szempontjából ugyanazok a jogok és kötelezettségek illetik meg, mint az értékesítőt. Különös hangsúlya van a „tekintendő” szónak, ugyanis a valóságban nem az elektronikus piactér az, aki beszerez, majd értékesít. Azonban az áfa esetén megszokhattuk, hogy a jogalkotó bizonyos fikciókat állít fel, a vélelmezett értékesítői státusz is ilyen, a felület szerepe az, hogy elősegítse az ügylete(ke)t, de az áfa mégis értékesítői rangra emeli a piacteret.
Az előbbiek tisztázása azért volt fontos, mert így már definiálhatjuk azt a két ügylettípust, amelyek esetén külön rendelkezéseket tartalmaz az Áfa-direktíva a vélelmezett értékesítőkre. Így a termékértékesítést elektronikus felület használata révén elősegítő adóalany akkor tekintendő vélelmezett értékesítőnek, amennyiben harmadik területről vagy harmadik országból 150 eurót meg nem haladó valós értékű küldeményt importál, vagy ha a Közösségen belül egy ott nem letelepedett adóalany által nem adóalany részére végez termékértékesítést. Ez utóbbi egyaránt vonatkozik a termékek belföldi értékesítésére és Közösségen belüli távértékesítésre.
A könnyebb megértést segíti elő, ha az előbbi megállapítást a másik irányból is mefogalmazzuk, magyarán akkor nem válik vélelmezett értékesítővé a termékértékesítést elősegítő elektronikus felület, ha az unióba importált termékek küldeményenkénti valós értéke a 150 eurót meghaladja, függetlenül attól, hogy az elsődleges értékesítő/eladó hol telepedett le. Szintén nem válik vélelmezett értékesítővé, ha az elsődleges értékesítő/eladó az Európai Unióban letelepedett, és a Közösségen belül már szabad forgalomba bocsátott áruk, valamint a Közösségben található és a Közösségen belüli vevőknek szállított áruk, értéküktől függetlenül.
A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.
