Az elszámolási időszakos ügyletek áfája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden olyan esetben, amikor a felek elszámolási időszakhoz kötött ügyletet bonyolítanak egymás között, az adófizetési kötelezettség az adott elszámolás, vagy átalánydíj fizetési határnapján keletkezik, azaz nem az elszámolás napja, hanem a fizetési határidő lesz a teljesítés időpontja – olvashat az APEH tájékoztatjában.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (áfatörvény) 58. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik. Elszámolási időszakos teljesítésről akkor lehet beszélni, ha a felek közötti jogviszony folyamatos. Ennek során a megvalósult teljesítésekről a megállapodott időszakokra vonatkozóan összevontan számolnak el. Elszámolási időszakos a teljesítés akkor is, ha rendszeresen, ismétlődő jelleggel történik az adott időszakban nyújtott szolgáltatások, teljesített termékértékesítések vonatkozásában a díjfizetés (tipikusan ilyenek az átalánydíjas ügyletek). Ide tartoznak pl. a közüzemi szerződésen alapuló teljesítések, a bérbeadás, vagy az az eset is, amikor a rendszeresen, folyamatos jelleggel beszerzett termékekről nem szállításonként, hanem meghatározott periódusokban számolnak el, a periódus végén összesítik, egyeztetik az értékesített termékek mennyiségét, összetételét, minőségét, stb. (pl. amikor az értékesített pékáru mennyiségét és annak ellenértékét a felek kéthetes periódusokban a periódus végén állapítják meg). Minden olyan esetben, amikor a felek elszámolási időszakhoz kötött ügyletet bonyolítanak egymás között, az adófizetési kötelezettség az adott elszámolás, vagy átalánydíj fizetési határnapján keletkezik, azaz nem az elszámolás napja, hanem a fizetési határidő lesz a teljesítés időpontja.

Ha pl. a könyvelési díjat – előre megállapodott havi fix összegben – havonta számlázzák ki, vagy a fuvarozási szolgáltatás kapcsán az egy hónap alatt teljesített összes fuvarozást – megállapodás szerint – havonta egyszer összesítik. Az elszámolás napja jellemzően az adott hónap utolsó napja lesz, a teljesítési időpont viszont ettől eltérően az az időpont lesz, amit a felek fizetési határidőként kikötöttek. Pl. ha a május havi szolgáltatások elszámolási napja május 31-e, de csak a következő hónap 15-én kell fizetni, akkor a májusi számlát június 15-ével mint teljesítési időponttal kell kiállítani, és a díjat terhelő áfát a havi bevallók a június havi bevallásukban kötelesek szerepelteti (ugyanakkor az igénybe vevőnél is ezzel az időponttal nyílhat csak meg az adólevonási jog).

Felhívja az APEH a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a gyűjtőszámla nem azonos az elszámolási időszakos teljesítésekkel. A gyűjtőszámla egy számlázási módszer, amelyre abban az esetben kerülhet sor, ha a teljesítésre kötelezett adóalany részéről valamely partnere felé az adó-megállapítási időszaka alatt több, az áfatörvény szerint számla kibocsátására okot adó ügyletet teljesít. Gyűjtőszámla esetén a felek minden egyes teljesítésről már elszámoltak, a megállapodásuknak megfelelően esetleg megtörtént már az ellenérték megfizetése is, csak magát a számlakiállítást „tolják el” a teljesítésre kötelezett adóalany adó-megállapítási időszakának utolsó napjára. A gyűjtőszámlán az összes ügylet adóalapját tételesen fel kell tüntetni adómérték, illetve adómentesség és teljesítési nap szerinti csoportosításban. Ebből egyben az is következik, hogy a gyűjtőszámlán az adott ügylethez tartozó valamennyi teljesítési időpontnak szerepelnie kell. A gyűjtőszámlának ugyanis nincs saját teljesítési időpontja, a teljesítési időpont az egyes ügyletekhez van rendelve.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.