Az integrátori finanszírozás ÁFA-kötelezettsége

Szerző: dr. Pituk Emese
Dátum: 2017. június 20.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben tárgyalt EuB-ítélet több okból is kiválthatja a hazai adóalanyok érdeklődését. Egyrészt a felperesi társaság magyar illetőségű, ezért bepillantást enged a nemzeti adóhatóság figyelmét felkeltő adózói magatartások körébe, jelzés lehet továbbá a mezőgazdasági termelőknek arra: a jövőben integrátori finanszírozás esetén a kamat utáni ÁFÁ-val is számolhatnak. Másrészt a döntés tárgyköre eltér az Unióhoz utóbb csatlakozott tagállamok – számlabefogadói felelősséget és a Közösségen belüli értékesítések adómentességét feszegető – „slágertémáitól”, ezért a hazai adóztatás joggyakorlatának üdítő kuriózuma. Harmadrészt az indokolás összefoglalja a több tevékenységet is tartalmazó ügyletek HÉA rendszerében történő minősítésének eddigi uniós bírósági gyakorlatát is, így e részében hasznos útmutatóként szolgálhat a hasonló kérdések adójogi megítélése során. Mindezekkel együtt az EUB ítéletét érdemes fokozott óvatossággal alkalmazni.


Az Európai Unió Bírósága 2016. december 8-án fejezte be a C-208/15. számú előzetes döntéshozatali eljárását, melynek központi kérdését a legalább két szolgáltatást tartalmazó szerződések hozzáadottérték-adó (Héa) rendszerében történő minősítése képezte.

Az eljárást lezáró ítélet több okból is kiválthatja a hazai adóalanyok érdeklődését. Egyrészt a felperesi társaság magyar illetőségű, ezért bepillantást enged a nemzeti adóhatóság figyelmét felkeltő adózói magatartások körébe, jelzés lehet továbbá a mezőgazdasági termelőknek arra: a jövőben integrátori finanszírozás esetén a kamat utáni ÁFÁ-val is számolhatnak. Másrészt a döntés tárgyköre eltér az Unióhoz utóbb csatlakozott tagállamok – számlabefogadói felelősséget és a Közösségen belüli értékesítések adómentességét feszegető – „slágertémáitól”, ezért a hazai adóztatás joggyakorlatának üdítő kuriózuma. Harmadrészt az indokolás összefoglalja a több tevékenységet is tartalmazó ügyletek HÉA rendszerében történő minősítésének eddigi uniós bírósági gyakorlatát is, így e részében hasznos útmutatóként szolgálhat a hasonló kérdések adójogi megítélése során.

Álláspontom szerint azonban az EUB ítéletét – a fent vázolt előnyök mellett is – érdemes csupán fokozott óvatossággal alkalmazni a jövő adóz(tat)ási gyakorlatában. Cikkemben ennek okát kívánom bemutatni.

Az EuB ítélete

Az ítéletből rekonstruálható tényállás szerint a felperes olyan gazdasági társaság, amely 2011-ben – esetlegesen: azt megelőzően – integrátorként működött és integrációs együttműködés keretében integrációs szerződéseket kötött különböző termelőkkel, az ún. integráltakkal.

Az integrációs együttműködést szabályozó általános szerződési feltételek szerint a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy támogatja az integráltak termelőtevékenységét és finanszírozza az ehhez szükséges forgóeszközök megvásárlását.

Az egyes integrációs szerződésekben a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy különösen technológiai szempontból segíti a termelők tevékenységét, valamint finanszírozza az ehhez szükséges forgóeszközök megvásárlását. A termelők pedig kötelezettséget vállaltak arra, hogy meghatározott nagyságú területen adott mezőgazdasági terményeket termelnek, a megtermelt terményt a felperesnek, vagy rajta keresztül másnak értékesítik és a felperes által a rendelkezésükre bocsátott kölcsönt kizárólag a forgóeszközök felperesen keresztül történő megvásárlására használják fel. Arra utaló tényállási elem, hogy a termelők csupán a kölcsön terhére vásárolhattak volna a felperestől, az EuB ítéletében nem szerepel.

 

A felperes az integrációs szerződések alapján kölcsönt nyújtott a termelők részére a forgóeszközök „rajta keresztül” történő megvásárlásához, a kölcsön kamatát negyedévente számította fel. A forgóeszközök értékesítését saját nevében teljesítette és számlázta ki a termelők felé. Az integrációs szerződés alapján végzett egyéb felperesi tevékenység, továbbá egyéb tevékenységért történő ellenérték-felszámítás nem ismert.

Az ítélet ugyan nem részletezi, de a kölcsönnel kapcsolatos, „felperesen keresztül történő megvásárlás” kitétel, valamint a felperes nevében kiszámlázott termékértékesítések ténye arra utalnak: a felperes nem a rendelkezésére álló készletéből értékesített, hanem saját nevében a termelő javára eljárva harmadik személytől vette meg a forgóeszközt, majd a termelőnek tovább is értékesítette azt.

A felperes a termékértékesítések után az arra érvényes adót bevallotta, megfizette. Az egyes értékesítésekhez nyújtott kölcsönt azonban a termékértékesítéstől különálló ügyletként kezelte: a kiszámlázott kamat után nem számított fel adót, mivel az ÁFA tv. adómentességet biztosít a hitel-, pénzkölcsön és egyéb ilyen jellegű szolgáltatások ellenértékére1.

A felperesnek az adóhatóság által ellenőrzött bevallás időszakában, 2011. júniusban 149 846 000 Ft kamatbevétele volt a forgóeszközök megvásárlásához nyújtott kölcsönök után.

Az adóhatóság nem fogadta el azt, hogy a felperes a kölcsön kamatára nem számított fel adót. Álláspontja szerint a kölcsönök a felperes szerződés alapján nyújtott komplex szolgáltatásának szerves részét képezték, nem önálló ügyletek voltak, ezért a felperesnek ugyanazt az adómértéket kellett volna alkalmaznia a kamatra, mint a forgóeszközök értékesítésére. Az elsőfokú adóhatóság mindezek miatt a kamat után a forgóeszköz értékesítésére irányadó adómérték szerinti ÁFA2, valamint ahhoz kapcsolódó szankciók megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperesi másodfokú adóhatóság egyetértett az elsőfokú hatóság álláspontjával, csupán a fizetendő adó összegén korrigált.

A felperes bíróságtól kérte az adóhatósági határozat felülvizsgálatát.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Hangsúlyozta: mivel a nyújtott kölcsönök felhasználására csak a felperesen keresztül történő forgóeszköz-vásárlás formájában kerülhetett sor, a mezőgazdasági termelők részére nyújtott hitelek és értékesített forgóeszközök a társaság által nyújtott komplex integrátori szolgáltatás két szerves alkotóelemét képezték, melyből a főszolgáltatás a forgóeszköz-értékesítés. A forgóeszközök megvásárlására felhasznált hitelek után járó kamatok a forgóeszközök beszerzésének egyszerű járulékos költségei. Az elsőfokú bíróság tehát az ÁFA tv. 70. § (1) bekezdésének b) pontja szerint látta minősíthetőnek a kölcsön ellenértékét, a kamatot, mely rendelkezés szerint a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjába beletartoznak a felmerült járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybevevőjére.

A felperes felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amely az EuB előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte. A Kúria kérdéseinek lényege annak Héa-rendszerében történő értelmezésére irányult3: az integrátor és az integrált közötti szerződés alapján történő értékesítés és kölcsön önálló, vagy olyan egységet képező ügyletek voltak-e, amelynek adóalapjába mindkét ügylet ellenértéke beletartozott, egységet képező ügylet esetén a kölcsön tekinthető-e főszolgáltatásnak, változtat-e továbbá a minősítésen, ha az integrátor egyéb szolgáltatást is nyújthat.

Az EuB megítélése szerint a termelőnek a kölcsönhöz nem fűződött önálló érdeke, mivel nem használhatta fel azt szabadon, csupán a felperesen keresztül történő vásárlásra. A forgóeszközök értékesítésének és a kölcsönnek ezért ugyanaz volt a gazdasági célja: lehetővé tegyék a termelőnek, hogy a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges forgóeszközhöz juthasson. A termelők szempontjából ezért a forgóeszközök értékesítése minősült a főszolgáltatásnak, a kölcsön igénybevétele önálló céllal nem rendelkezett, kizárólag eszköz volt ahhoz, hogy lehetővé tegye a forgóeszközök beszerzését. A forgóeszközök értékesítését és a megvásárlásukra szánt kölcsön nyújtását ezért egyetlen egységet képező összetett ügyletnek kell tekinteni, melynek az eszközök értékesítése a főszolgáltatása.

Az EuB mindezek alapján úgy határozott, hogy a Héairányelvet a következőképpen kell értelmezni:

„- az olyan integrált mezőgazdasági együttműködésre irányuló ügylet, amely előírja, hogy valamely gazdasági szereplő termékeket értékesítsen valamely mezőgazdasági termelőnek, és a részére e termékek megvásárlására szánt kölcsönt nyújtson, e rendelet szempontjából egyetlen egységet képező ügyletnek minősül, amelyben a termékek értékesítése a főszolgáltatás. Az említett egységet képező ügylet adóalapját képezi mind az említett termékek ára, mind pedig a mezőgazdasági termelőknek nyújtott kölcsön után fizetett kamat;

– az a körülmény, hogy az integrátor kiegészítő szolgáltatásokat nyújthat az integráltak részére, valamint megvásárolhatja az általuk előállított mezőgazdasági termékeket, nem befolyásolja a szóban forgó ügyletnek a 2006/112 irányelv szempontjából egységet képező ügyletnek való minősítését.”

A Kúria az EuB határozata alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta4.

 

Az EuB érvelésének kritikája

Mindenekelőtt célszerű kitérni az integrátorok tevékenységéhez kapcsolódó fogalmakra, annak megvilágítása érdekében: lényeges lehetett-e az adott tényállás megítélése szempontjából az „integrátor” elnevezés, illetve az együttműködési megállapodás és a szerződés „integrációs” jelzővel való ellátása.

Az „integrátor”, „integrált”, „integrációs együttműködés” vagy „integrációs szerződés” fogalmakkal 2011-et megelőzően utoljára egy 2007. október 20. napjáig hatályos FVM rendelet5 foglalkozott.

Az üggyel érintett időszakban, 2011-ben sem lehet meglepő azonban, ha integrációs szerződésekkel, azok alapján történő elszámolásokkal találkozunk, mivel egyrészt az FVM rendelet „integráció” alatt inkább hosszú távú együttműködési megállapodásokban gondolkodott, másrészt az integrátoroknak nyújtott egyes támogatási formák fennmaradása6, esetlegesen a forgóeszközök vásárlásához nyújtott kölcsönök futamideje – a rendelet hatályon kívül helyezésétől függetlenül – a korábbi szerződések alkalmazását még felvethette.

Az FVM rendelet szerint7 az integráció csupán egy legalább egy évre szóló együttműködés, amelyben az integrátor piaci és/vagy termelési biztonságot nyújt a termelőnek (az integráltnak), különböző szolgáltatásokkal és/vagy finanszírozással segíti őt. Az integrációs szerződés pedig a Ptk. elvein alapuló, legalább egy éves keretmegállapodás, amelyben az integrátor és az integrált a tevékenységeiket összehangolják, az integrátor az integrált termelőtevékenységét segíti, megfinanszírozza, különféle szolgáltatásokat nyújt, és a felvett agrártámogatásokat az integrálttal elszámolja.

Az FVM rendelet az integrátor fogalmát lényegében a fenti elemekből állítja össze, hosszas magyarázatokat nem fűzve azokhoz. Eszerint az integrátor az, aki az integráltakkal megállapodást köt, a termelők irányában a felsorolt tevékenységeket végzi (termelőtevékenységet segíti, forgóeszközöket finanszírozza, a támogatásokat továbbadja vagy a termelői elszámolások során azokat érvényesíti, igény szerint technológiai/adminisztratív segítséget nyújt, eltérő szerződéses rendelkezés hiányában a megtermelt terményt feldolgozás vagy továbbértékesítés céljából felvásárolja).

Az „integrált” fogalmának megadásakor sem kapunk az egyes integrátori tevékenységek tekintetében részletesebb eligazítást.

Bár az FVM rendelet az integrátor által nyújtott, nyújtandó szolgáltatások körére tételes, teljes felsorolást nem ad, minden fogalomban utal az integrátor „finanszírozási” feladatára. Nem véletlenül.

A mezőgazdasági szereplők nagy része, különösen a kis- és középvállalkozások a bankok számára nem minősültek (minősülnek) vonzó adósnak. Az FVM rendelet ezért a pénzügyi szektoron kívüli e szereplők, az integrátorok tevékenységének egyik hangsúlyos vonalává tette: a mezőgazdasági termelés „finanszírozójává” váljanak.

Az állam az utóbbi tevékenységhez – jelezve annak fontosságát – külön támogatási struktúrákat is bevezetett8, elősegítve, hogy a termelők legalább az integrátorokon keresztül forráshoz jussanak. Így váltak az integrátorok a mezőgazdasági ágazat kötelezettségállományának egyik legfőbb, bankokon kívüli finanszírozó szervezeteivé9.

Mindezekből levezethető egyrészt az, hogy az „integrációs szerződés” elnevezésű megállapodások a szolgáltatások végtelen variációját tartalmazhatják, az e nevet kapott megállapodások tartalmát, a ténylegesen megvalósuló tevékenységek jellegét, az egyes szolgáltatások egymáshoz való viszonyát ezeknél a szerződéseknél is a polgári jog szerint kell megítélni. Így önmagában a megállapodások „integrációs” jelzője, vagy a felperes „integrátor”-ként történő megjelölése a végzett tevékenységet még nem minősíti.

Másrészt, amennyiben az FVM rendelet szerinti integrátori minőségből ki kellene emelnünk olyan szolgáltatást, amelyet a szabályozás hangsúlyosnak tekintett, az nem a forgóeszköz-értékesítés (ilyen integrátori tevékenységet az FVM rendelet a példálózó felsorolásaiban sem említ), hanem az integrátor által végzett finanszírozás.

Így az integrátori tevékenység korábbi szabályozásából, illetőleg az integrációra utaló szerződéses elnevezésekből nem következik az, hogy az integrátor főszolgáltatása a termelő felé történő forgóeszköz-értékesítés lenne.

A nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett dokumentumokból10 nem tudni, hogy volt-e, lehetett-e jelentősége az adott ügyben az integrációnak, integrátori jelzőnek. Mindenesetre az EuB, a nemzeti hatóságokkal azonos módon kizárólag két tevékenység egymáshoz való viszonyát boncolgatta, ezek közül pedig elvileg egyikhez sem szükséges integrátornak lenni.

Az egyik tevékenység a kölcsön nyújtása ahhoz, hogy a termelő a forgóeszközt – nem csupán a felperesi társaságtól, hanem – többször is hangsúlyozva: a felperesi társaságon „keresztül” (vagyis harmadik személytől) megvásárolhassa. A másik pedig a kölcsönnel érintett termék – termékértékesítésnek minősülő – átadása a felperes és a termelő között. Az ÁFA, illetve Héa rendszerében az első tevékenység alakilag szolgáltatásnyújtásnak, a második tevékenység termékértékesítésnek minősül11.

Az ÁFA, valamint a Héa rendszerének egyik legfontosabb elve az adósemlegesség.

Ezen elvből eredően, amennyiben az adóalany által kifejtett tevékenység (vagy éppen tartózkodás) megfelel a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás fogalmának, ezen túl pedig a kedvezményes adómértékeknél, adómentességeknél nevesített tevékenységnek, a tevékenység egyrészt adóköteles, másrészt adóztatása során a kedvezménynek vagy adómentességnek érvényesülnie kell – függetlenül az ügylet céljától, eredményétől és általában legális voltától is. Ha ugyanazon felek között több tevékenység valósul meg, az adót fő szabály szerint ügyletenként külön-külön, a termékek vagy szolgáltatások ára alapján, az adott termékekre vagy szolgáltatásokra alkalmazandó adómértéknek, adómentességnek megfelelően kell kiszámítani12.

Amennyiben az adóalany látszólag több ügyletet teljesít partnerének, de tartalmilag csak egyetlen fő tevékenység van, a többi csupán ennek alárendelt, ennek (minél jobb feltételek szerinti) teljesítését szolgáló melléktevékenysége, a tevékenységeket egyetlen ügyletnek kell tekinteni és a mellékszolgáltatásokért fizetendő ellenértékrészek után is úgy kell ÁFÁ-t fizetni, mintha azok a fő termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás árának részei lennének – adózási szempontból abba beleolvadnak. A partner ugyanis ezt az ellenértékrészt a fő tevékenység minél jobb feltételek szerinti teljesítéséért fizeti az adóalanynak13.

Hasonló a helyzet, ha az egyes ügyletekhez a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás árán kívül olyan járulékos költségek kapcsolódnak (például csomagolási, fuvarozási, biztosítási költségek), melyek a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítése során, a teljesítéssel összefüggésben az értékesítő/szolgáltató partnernél felmerülnek, és amelyeket az értékesítő/szolgáltatást nyújtó adóalany áthárít vevőjére. Ilyen esetben a járulékos költség szintén beépül a főügylet adóalapjába, vagyis az alapértékesítéssel/-szolgáltatással együtt, az arra érvényes adókötelezettségnek megfelelően adózik14.

E szabályozásra figyelemmel két vagy több szolgáltatás nyújtása esetén, az egyik szolgáltatás másik szolgáltatás adóalapjába történő „beolvadásához” nem annak megállapítására van szükség: mi lehetett a szolgáltatást nyújtó vagy igénybe vevő végső célja az ügylet igénybevételével, hanem azt kell körültekintően körüljárni, hogy az egyik szolgáltatás az értékesítő/szolgáltatást nyújtó fél vállalt, szerződésszerű, minél jobb feltételek közötti teljesítését mennyiben szolgálja. Amennyiben nem ez utóbbit szolgálja, a tevékenység önállóan adózik.

 

Jelen ügyben nem volt arról szó, hogy a felperes kizárólag úgy vállalta volna a termelők felé a termékértékesítés teljesítését, hogy annak a kölcsön igénybevétele is kötelező feltétele volt. Arra sem utalt a jogeset, hogy a termelők a kamatot nem csupán a kölcsön nyújtásának teljesítéséért fizették, hanem az értékesítés minél jobb feltételek szerinti teljesítéséért, vagy más integrátori szolgáltatásokért is. A fenti elvek mentén ezért nem lehetett azt kategorikusan kijelenteni: a kölcsön nem minősülhetett a termékértékesítéssel egyenrangú főszolgáltatásnak.

Az önálló főszolgáltatásnak minősülő, adóalany általi hitelnyújtás és ahhoz hasonló szolgáltatás ellenértéke pedig adómentes, bármely adóalany nyújtja is a szolgáltatást és bármilyen célra15, mivel a szabályok nem kötik a mentességet a szolgáltatás nyújtójának vagy igénybe vevőjének személyéhez és céljaihoz, csupán a szolgáltatás jellegéhez.

Így a Héa rendszeréből az EUB álláspontját nem lehet levezetni.

Ám akkor is vitatható lenne az EUB ítéletének érvelése és végkövetkeztetése, ha a Héa rendszere a több szolgáltatás egy ügyletként történő kezeléséhez azt a szempontot írná elő: a vevő személyében, céljaiban vizsgálódjunk.

A 2011-ben hatályos Ptk.16 szerint a kölcsönügylet alapján a hitelező meghatározott pénzösszeget bocsát az adós rendelkezésére, az adós pedig köteles azt visszafizetni17. A kölcsön szolgáltatói tartalma tehát a pénz időleges rendelkezésre bocsátása, az adós szemszögéből pedig a pénzforrás megszerzése. A forgóeszköz-kölcsön igénybevételének tehát még termelői szempontból sem közvetlen célja, hanem legfeljebb az idegen forrásból megvalósítani kívánt, közvetett eredménye lehet az: az adós forgóeszközhöz jut.

A termékértékesítés (értve ezalatt a vételi bizomány alapján történő termékátadást is) adózási szempontból releváns tartalma: a vevőnek úgy engedjenek át terméket, hogy ez az átengedés a tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja18. Vevői szempontból csupán ezeknek az ügyleteknek a közvetlen tartalma és célja a termék megszerzése.

A vevői célok szemszögéből nézve tehát akár azt az állítást is megfogalmazhatnánk: mivel a termelőnek idegen forrásra volt szüksége a termeléséhez, a főszolgáltatás az adómentes kölcsön (és az értékesítésnek kell a kölcsön adóalapjába beépülnie).

Mindezek alapján álláspontom az: az ítélet érvelésének adott tényállási elemekre vetített része és végkövetkeztetése a logika szabályaival sem áll összhangban.

Reménykedem abban, hogy a későbbi adóztatási tevékenység és joggyakorlat a Héa rendszeréhez visszatér. Az ítéletben lefektetett érveknek pedig nem lesz a jövőben olyan értelmezése, amely minden esetre alkalmazni kívánja az adómentes, vagy kisebb adómértékű tevékenység nagyobb adómértékű tevékenység adóalapjába történő beépítését pusztán amiatt, mert a két tevékenység egy okiratban szerepel és valamiféle kapcsolódási pont megállapítható a szolgáltatások között.

Hivatalos hivatkozás: C-208/15. sz., Stock ‘94 Szolgáltató Zrt. kontra Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága ügyben 2016. december 8-án hozott ítélet (elektonikus EBHT-ben közzétéve19)

Értelmezett jogszabályhelyek:

az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (ÁFA tv.) 65. §-a, 70. § (1) bekezdésének b) pontja;

a TANÁCS 2006. november 28-i 2006/112/EK IRÁNYELVE a közös hozzáadottértékadó-rendszerről (Héairányelv) 1. cikkének (2) bekezdése, 73. cikke, 78. cikkének b) pontja

1 ÁFA tv. 86. § (1) bekezdésének b) pontja, Héairányelv 135. cikk (1) bekezdésének b) pontja

2 ÁFA tv. 82. § (1) bekezdése

4lb.hu/hu/sajto/tajekoztato-kuria-donteserol-kfvi3503220174-szamu-ugyben-mezogazdasagi-integratori-szerzodes

5 a 2004. évi nemzeti hatáskörben nyújtott agrár – és vidékfejlesztési támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 25/2004. (III. 3.) FVM rendelet (továbbiakban: FVM rendelet) Az integrációval kapcsolatos fogalmi meghatározások 35. számú melléklete

6 ld. az Európa terv Agrár-hitel programjáról szóló 6/2004. (I. 22.) FVM rendelet 4-5., valamint 11-12. §-ait

7 ld. 7. lábjegyzet

8 ld. 8. lábjegyzet

9 ld. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet kiadásában megjelent, A hazai mezőgazdaság finanszírozási csatornái és a pénzügyi válság ezekre gyakorolt hatása című tanulmányának 33-42. oldalait (internetes elérhetőség: repo.aki.gov.hu/302/1/ak_2010_02.pdf)

10 http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?language=hu&jur=C,T,F&num=C-208/15&td=ALL

11 ÁFA tv. 9. § (1) bekezdése, 10. § (1) bekezdésének b) pontja, 13. § (1) bekezdése; Héairányelv 14. cikk (1) bekezdése és (2) bekezdésének c) pontja, 24. cikk (1) bekezdése

12ÁFA tv. 2. §-a, 5. § (1) bekezdése, 6. § (1)-(2) bekezdései, 9-12. §-ai, 13. § (1) bekezdése, 55. § (1) bekezdése, 65. §-a, 84. § (1) bekezdése, 85-87. §-ai, valamint a Héairányelv preambulumának (7) bekezdése, 1. cikkének (2) bekezdése, 2. cikkének (1) bekezdése, 9. cikke, 14-19. cikkei, 24. cikkének (1) bekezdése, 62-63. cikkek, 73. cikke, 93. cikkének első mondata, 98. cikk (2) bekezdése, 131-137. cikkei,

13 Héairányelv 73. cikke, ÁFA tv. 65. §-a

14ÁFA tv. 70. § (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése, Héairányelv 78. cikkének b) pontja

15ÁFA tv. 13. § (1) bekezdése és 86. § (1) bekezdésének b) pontja, Héairányelv 24. cikk (1) bekezdése és 135. cikk (1) bekezdésének b) pontja

16 a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

17 Ptk. 523. § (1) bekezdése

18ÁFA tv. 9. § (1) bekezdése és 10. § b) pontja, Héairányelv 14. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdésének c) pontja, Ptk. 365. § (1) bekezdése és 507. §-a


Kapcsolódó cikkek:


Sokat veszített Szerbia a koszovói büntetővám miatt
2019. augusztus 22.

Mintegy 298 millió eurót (97,64 milliárd forint), vagyis a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékának megfelelő összeget veszített Szerbia tavaly november óta azért, mert a koszovói kormány százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árura.

Uniós áfaváltozások 2020-tól – vevői készletek
2019. augusztus 22.

Uniós áfaváltozások 2020-tól – vevői készletek

2020-tól két különböző uniós országban működő eladó és vevő minden országban azonos feltételek alapján mentesül az extra adóadminisztráció és adóbejelentkezési kötelezettség alól - írja az RSM blogja.

Volt egyszer egy cafetéria?
2019. augusztus 16.

A cafetéria-juttatások beépültek az adórendszerbe. Az elmúlt években számos elemének megszűnt a kedvezményezettsége, több megszűnt juttatással kapcsolatban nemzetközi perekbe bonyolódott Magyarország. Szakértőnk, dr. Juhász István kérésünkre összefoglalta véleményét.