Az NGM vizsgálja az áfacsökkentés hatásait


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vizsgálja az általános forgalmi adó (áfa) mérséklésének költségvetési és reálgazdasági hatását, de az elsődleges cél a személyi jövedelemadó egyszámjegyűvé tétele – közölte a tárca szerdán.


Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg az NGM-et, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy múlt hét pénteki szakmai rendezvényen azt mondta: a tervek szerint még ebben a kormányzati ciklusban az egyszámjegyű szja mellett az áfa 27 százalékos kulcsa is csökkenhet.

Az NGM a válaszában közölte, hogy a miniszter a Business Leaders Forum által megrendezett XVI. Pénzügyi Csúcstalálkozón felszólalásában „csak feltételezésekbe bocsátkozott, de semmiféle ígéretet nem tett arra, hogy az adók kapcsán mi fog változni.”

Különös adózási módok az áfa rendszerében

Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.

További információ és megrendelés >>

A tárca megerősítette, hogy a kormány adópolitikájának fókuszában továbbra is elsősorban az élőmunkát terhelő adók súlyának csökkentése áll. Ezért elsődleges cél a személyi jövedelemadó egyszámjegyűvé tétele. Amint a költségvetési mozgástér lehetővé teszi az általános forgalmi adó mérséklése is napirendre kerülhet.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.