Az Online Számla rendszer segítségével találtak eltérést egy nagykereskedő adózási gyakorlatában


Az Online Számla rendszer adatainak kockázatelemzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eltérést talált egy nagykereskedőnél, amelynek adózási gyakorlata nem volt összhangban a tevékenységével – közölte a hivatal pénteken.

A közlemény szerint a Budapesti Nagybani Piacon működő, zöldség-, gyümölcs-nagykereskedőt vizsgáltak a NAV revizorai, mert a cég havi áfabevallásaiban feltűnően magas, több 10 millió forint összegű levonható adót számolt el, ami ellentmondott a reális üzletmenetnek.

Az adóhivatal esélyt adott az önkéntes javításra, jogkövetési vizsgálatban szembesítették a cégvezetőt a feltárt anomáliákkal. Kiemelték, a jogkövetési vizsgálat igazolta a gyanút és a kereskedő el is ismerte, hogy a kiállított számlákkal ellentétben nem érkeztek az áruk Magyarországra, így az ügyletek a számlákon megjelölt időpontokban valójában nem teljesültek.

A társaság az önellenőrzéseiben 152 millió forint elmaradt adót és mintegy 10 millió forint önellenőrzési pótlékot állapított meg. Mindennek a felét már meg is fizette, a fennmaradó összegre pedig részletfizetést kért – olvasható a NAV közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]