Az szja-bevallás határidejére figyelmeztet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a NAV által elkészített tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve -, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20-ával – írták.

Az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az adóbevallási tervezetük postázást, május elejéig kapták meg azokat a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezethez melléklet személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig – hívták fel a figyelmet.

A közlemény szerint az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk „közlemény” rovatában mindig fel kell tüntetni. E nélkül a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 18-án és 19-én 18 óráig, május 20-án 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.


Kapcsolódó cikkek

2023. december 5.

A fővárosban idén 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el

Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden.

2023. december 5.

NAV-Figyelő, 48. hét: tesztelhető az eÁFA, adventi ellenőrzések

Az adóhatóság ismételten arról tájékoztat, hogy 2024-ben elindítja az elektronikus áfarendszert, az eÁFA-t az áfabevallások elektronikus összeállításának és benyújtásának támogatására. A rendszer újdonságairól és az e-platformot üzemeltetők adatszolgáltatási kötelezettségeiről és a tesztfelület lépéseiről is olvashatnak az Accace Hungary eheti NAV Figyelőjében.

2023. december 5.

A hamisított termékek egészségügyi kockázatai

Rendszeresen adunk hírt arról, hogy a NAV munkatársai milyen hamis termékeket foglaltak le. A leggyakrabban hamis cigarettával, illatszerrel és ruhával találkozhatunk a cikkekben. De a költségvetési csaláson túl az ilyen termékek egészségügyi kockázatokat is jelenthetnek. Az index.hu cikkében erről olvashatnak.