Az unió szerint ki kell használni a jelenlegi időszakot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sürgette az Európai Bizottság szerdán, hogy az Európai Unió tagországai használják ki a gazdasági fellendülés jelenlegi időszakát az euróövezet stabilitását növelő intézkedések fenntarthatóságának biztosítására.

„”Rendkívül fontos, hogy az Európai Unió nemzeti kormányai kihasználják a szerencsés gazdasági helyzetet, és igyekezzenek szilárd és fenntartható költségvetési helyzetet teremteni”” – szögezte az EU végrehajtó testülete abban a javaslatcsomagban, amelyet annak érdekében dolgozott ki, hogy növekedjék az euróövezet pénzügyi stabilitását biztosító paktum „”prevenciós ágának”” hatékonysága.

A bizottság emlékeztetett arra, hogy a stabilitási és konvergenciaprogramok legutolsó frissítése szerint csak két országban (Magyarországon és a Cseh Köztársaságban) várható, hogy az államháztartási hiány 2008 végén meghaladja a GDP 3 százalékát.

Ennek és a kiemelkedő gazdasági növekedést mutató három egymást követő év ellenére a jelenlegi politika mellett a 27 EU-tagállamból mindössze tíz fogja elérni középtávú költségvetési célkitűzését (több EU-tagország célja, hogy hiány nélküli, kiegyensúlyozott költségvetést érjen el középtávon, más országok célja pedig az 1 százalékot meg nem haladó hiány).

A szilárd költségvetési politika előnyei világosak: a hiányok és adósságok csökkentésének és a költségvetések általános minőségjavításának eredményeként a tagállamok az innovációhoz, a beruházáshoz, az oktatáshoz és a foglalkoztatáshoz szükséges költségvetési forrásokat szabadíthatnak fel, az pedig megteremti annak a lehetőségét, hogy magabiztosabban szálljanak szembe a globalizáció és az öregedő népesség okozta kihívásokkal – szögezte le Joaquín Almunia, a gazdasági és pénzügyekért felelős biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján.

A hatékonyság növelésére tett javaslataiban a bizottság egyebek között kezdeményezte, hogy terjesszék ki az EU költségvetési felügyeletének hatályát a belső és külső egyensúlyhiányra. 0Sürgette Brüsszel a stabilitási és konvergenciaprogramokban megállapított költségvetési célok nemzeti jóváhagyásának javítását is: „”jelentős javítások érhetők el a nemzeti költségvetések és az EU szintjén előterjesztett célkitűzések közötti kapcsolatot illetően, például a nemzeti parlamentek és az egyéb kormányzati ágazatok bevonásával a programok előkészítésébe és nyomon követésébe””.

Ugyancsak szükségesnek tartják Almuniáék a középtávú költségvetési tervek megbízhatóságának és hitelességének fokozását. „”A tervektől való folytonos eltérés idővel komolyan alááshatja azok hitelét. A kiadások alakulásának fényében a költségvetési célok elérési módjára vonatkozó információ megkönnyítené a nemzeti költségvetési politikák értékelését”” – húzta alá a bizottság közleménye.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.