Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megvizsgálják a pozitív adósnyilvántartásnak, a hitelkiváltásnak, az egyoldalú szerződés-módosításnak a lehetőségét a bankszövetség munkacsoportjai.
A bankszövetség a kormányfő által felállított banki bizottság jelentésének egyes kérdésköreire munkacsoportokat hoz létre, amelyekben mind a pénzügyi szolgáltatók, mind az érdekelt állami szervezetek képviseltetik magukat és idén június 30-ig kidolgozzák a bizottság ajánlásaival kapcsolatos megoldási javaslataikat. Az indítványok zöme elsősorban a szolgáltató intézmények önszabályozását szorgalmazzák.
A szakértői munkacsoportok megvizsgálják a pozitív adósnyilvántartásnak, a banki alapszámla létrehozásának, a hitelkiváltásnak, az egyoldalú szerződés-módosításnak a kérdéskörét. Hangsúlyt fektetnek a fogyasztóvédelmi szempontokra és a pénzügyi kultúra fejlesztésére. A lakossági pénzügyi szolgáltatások színvonalának emelését szolgáló konkrét javaslatok kidolgozásánál figyelembe kell venni mind az uniós folyamatokat, mind az eddigi hazai tapasztalatokat.
Forrás: Piac&Profit
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!