Béremelésért járhat majd a járulékcsökkentés
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Újabb részletek szivárogtak ki a kormány adóterveiből – írja a Figyelőre hivatkozva az Index.
Jövő januártól elindul a Varga Mihály által már beígért több éves járulékcsökkentési program, a Figyelő információja szerint azonban ennek feltétele lesz, hogy a cégek emeljék a foglalkoztatottak bérét – olvasható az Index cikkében, amelynek a Figyelő hetilap az eredeti forrása.
A Portfolio cikke a Figyelő kormányzati forrásaira hivatkozva írja: 2017-ben és 2018-ban zajlik majd le a munkaadói közterhek csökkentésének első fázisa, de a program azt követően is folytatódik egy-négy éves távlatban. A foglalkoztatók korábban két számjegyű csökkentést szerettek volna néhány év alatt, azonban erre nincs lehetőség a költségvetésben, évente néhány százalékponttal vághatják a közterheket. A Figyelőnek azt is elmondták, hogy jelenleg nincs mozgástér az egyszámjegyű szja-ra, ugyanakkor a tartós befektetési számlák tulajdonosai is remélhetnek további adókedvezményeket.