Bérkompenzáció: kevesen pályáztak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 21 milliárdos keretre mindössze 5,9 milliárdnyi igény érkezett a friss bérkompenzációs pályázatra. A nemzetgazdasági tárca szerint ez siker, az ellenzék szerint kudarc.A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint jól működik a bérkompenzációs rendszer, a rendelkezésre álló adatok szerint a versenyszférában az érintettek háromnegyede már megkapta a kiegészítést.


Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár közölte: a bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel. „Örömmel látjuk, hogy a válság ellenére kevesebb cégnek van szüksége segítségre, mint amire a keret lehetőséget adott” – mondta.

A munkáltatói érdekképviseletekkel lefolytatott egyeztetések világossá tették, hogy vannak olyan ágazatok, régiók, ahol az 5 százalékos béremelés is nehézségekbe ütközik, ezért szükség volt a kiegészítő kompenzáció pályázati rendszerére is. Ennek helyességét igazolja, hogy azokból a hátrányos helyzetű megyékből és ágazatokból érkezett az átlagosnál több pályázat, amelyeket a kiírással meg akartak szólítani – olvasható az NGM közleményében.

Gúr Nándor szocialista képviselő közlése szerint a kormány „előre kitervelten” olyan kritériumokhoz kötötte a pályázati feltételeket, hogy azt a munkaadók igen csekély része legyen képes teljesíteni. A kiegészítő bérkompenzációra felkínált 21 milliárd forint ráadásul szerinte töredéke a valós bérkompenzációs igénynek – vélte a szocialista politikus.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.