Keményen alkudozik a bankszövetség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb terhet vállalnának a tranzakciós illetékből a bankok, és azt is el akarják érni, hogy az illetéknek legyen felső határa – jelentette be Patai miháléy, a Magyar bankszövetség elnöke, miután a szervezet kijelölte tárgyalódelegációját. Patai Mihály biztos abban, hogy egyezségre jutnak a kormánnyal.


Patai Mihály szerdán bejelentette: a bankszövetség elnöksége négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatói. Kedden este megállapodtak a bankszövetség tárgyalási pozíciójáról, a bankszövetség megfogalmazta azon javaslatait, amelyek révén vissza lehet a terheket arra a szintre nyomni, amiben tavaly decemberben megállapodtak. Tárgyalási irányelveiket a következő napokban juttatjuk el a kormánynak – mondta.

A pénzügyi tranzakciós illetéket nem lehet kikerülni, ezt a kormány elhatározta, részünkről az a bölcs megoldás, hogyha megpróbálunk kompromisszumot találni a kormánnyal, de ez mindenképpen csak kisebb teher lehet, mint amelyről most beszélnek. Ha a harmadik évben ilyen mértékben megterhelik a bankszektort, az meggátolja, hogy a hitelezés beinduljon Magyarországon, ami nem érdeke a kormánynak sem – jelentette ki a bankszövetség elnöke.

Nem a mértékről tárgyalnak – mondta -, hiszen a kormány eldöntötte, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke egy ezrelék lesz. Elengedhetetlennek tartják azonban, hogy az egyedi tranzakcióknak legyen felső határa, kizárt ugyanis, hogy a több tízmilliárd forintot mozgató vállalatok és magánemberek ezt a terhet elviseljék.

A javaslatokról annyit árult el, hogy elképzelhetőnek tartanák, hogy más típusú illeték terhelje például a készpénzmozgást a vállalatok között, mint a banki átutalásokat. Azt is el tudja képzelni, hogy a magyar gazdaság kifehérítése érdekében kötelezővé tegyék a bankszámlák nyitását minden vállalkozás és magánszemély számára. De ezek olyan indító tárgyalási pozíciók, amelyek túlmutatnak a tranzakciós illetéken – tette hozzá.

Emlékeztetett: a bankok tavaly decemberben 2013-ra szektorszinten 60 milliárd forintos teherről állapodtak meg a kormánnyal, így készült a szektor, „ez az a felső határ, amit el fogunk tudni tűrni, és ennek mértékében kell tudni megállapodni a kormánnyal” – mondta. Ha a kormánynak szüksége van erre a 100-150 milliárd forintra, lehet úgy strukturálni a terheket, hogy arányosan a bankszektorra is jussanak, és azokra is, akik el tudják viselni.

„Abban biztos vagyok, hogy a kormány részéről is van kompromisszumkészség, erről biztosítottak. És én is mindenkit arról szeretnék biztosítani, hogy a bankszektor is együtt akar működni a kormánnyal, ebből következően lesz megállapodás” – mondta.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Tiltakozik az Adótanácsadó Egyesülete

Az Adótanácsadók Egyesülete határozottan tiltakozik az Ügyfélkapu+ 2025. január 16-tól történő kötelező bevezetése ellen. Legalább fél év halasztás szükséges, mert a könyvelők, adótanácsadók, valamint mikró- és kisvállalkozás ügyfeleik az előző év zárlati munkájuk csúcs időszakában erre nem lesznek kellően felkészülve. Mint szakmánk elkötelezett képviselői javaslatunkat megküldtük a kormányzati szerveknek.

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.