Biobenzin: lassan hazai kutakból is tankolhatunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július elsejétől több mint kétszeresére, 4,4 százalékra emelkedett a hazai töltőállomásokon forgalmazott benzin bioetanol-tartalma. A biokomponens növelése uniós elvárás, de ezt a magyarországi adószabályozás is kikényszeríti: literenként 8 forinttal több jövedéki adót kell fizetniük ugyanis azoknak a forgalmazó cégeknek, amelyek üzemanyagában a biorészarány nem éri el az előírt 4,4 százalékot.

A Mol az éves hazai szükséglet kielégítéséhez százezer tonna bioetanol beszerzését tervezi. Ezzel párhuzamosan – a jövő hét elején – megjelenik a magyarországi kiskereskedelmi forgalomban a 85 százalékban bioetanolt, 15 százalékban benzint tartalmazó E85-ös üzemanyag is. Az első ilyen üzemanyagot forgalmazó töltőállomást a német Oil! adja át Bábolna mellett. Ezenkívül még legalább három kút nyitását tervezi. Az agrártárca a 2007–2013 közötti uniós költségvetési ciklusban jelentős bioetanol-program megvalósítását tervezi. Várhatóan 800 ezer tonnányi gyártókapacitás jön létre 14-15 milliárd forintos támogatással. Ezzel Magyarország bioetanolból „exportnagyhatalommá” válhat a térségben. A 800 ezer tonnás éves termeléshez 2,5 millió tonna kukoricára lesz szükség: ez az igény szakértők szerint aszályosabb években veszélyeztetheti a hazai állatállomány takarmányellátását; az agrártárca nem tart kukoricahiánytól. A biobenzinprogram jövő januártól a repcealapú biodízelre is kiterjed majd.

Forrás: Világgazdaság



Kapcsolódó cikkek

2022. június 27.

A magyar áfa-bevallás sajátosságai (3. rész)

A magyar áfabevallás progresszívnek tekinthető abból a szempontból, hogy az adóalanyoknak lehetőségük van kezdeményezni a bevallásuk alapján képződött követelésük faktorálását.