Bizonyítékok értékelése a peres eljárás során

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúriának arról kellett döntenie az alább részletezett ügyben, hogy jogszerűen járt-e el az elsőfokú bíróság, amikor a titkos adatgyűjtés nyomán nyert bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatának hiánya miatt valamennyi, az ügyben érintett adózóra vonatkozó megállapítást jogszerűtlennek tekintett.

Mostani jogesetünkben a Kúriának arról kellett döntenie, hogy jogszerűen járt-e el az elsőfokú bíróság, amikor a titkos adatgyűjtésre figyelemmel, az abból nyert bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatának hiánya miatt valamennyi az ügyben érintett adózóra vonatkozó megállapítást jogszerűtlennek tekintett, és nem vizsgálta meg a továbbiakban azokat a bizonyítékokat, amelyeket nem ezen eljárás keretében szerzett be az adóhatóság, hanem saját eljárásában széleskörű bizonyítási eljárás lefolytatását követően jutott hozzá.

Az elsőfokú bíróság egy több adózót érintő eljárásban valamennyi adózóra nézve egyenként köteles vizsgálni az alperes által megállapított tényállást és elbírálni a határozat jogszerűségét. Csupán egyes adózót érintő titkos adatgyűjtés során feltárt bizonyíték felhasználásának jogszerűségi eljárása nem befolyásolhatja a többi adózót érintő megállapítás törvényességét. Mint ahogy már említettük, a Kúriának arról kellett döntenie, hogy jogszerűen járt-e el az elsőfokú bíróság akkor, amikor a titkos adatgyűjtésre tekintettel nyert bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatának hiánya miatt valamennyi az ügyben é…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

NAV-figyelő, 24. hét: kezdődnek az átfogó balatoni ellenőrzések

Mostani jogesetünkben a Kúriának arról kellett döntenie, hogy jogszerűen járt-e el az elsőfokú bíróság, amikor a titkos adatgyűjtésre figyelemmel, az abból nyert bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatának hiánya miatt valamennyi az ügyben érintett adózóra vonatkozó megállapítást jogszerűtlennek tekintett, és nem vizsgálta meg a továbbiakban azokat a bizonyítékokat, amelyeket nem ezen eljárás keretében szerzett be az adóhatóság, hanem saját eljárásában széleskörű bizonyítási eljárás lefolytatását követően jutott hozzá.

Az elsőfokú bíróság egy több adózót érintő eljárásban valamennyi adózóra nézve egyenként köteles vizsgálni az alperes által megállapított tényállást és elbírálni a határozat jogszerűségét. Csupán egyes adózót érintő titkos adatgyűjtés során feltárt bizonyíték felhasználásának jogszerűségi eljárása nem befolyásolhatja a többi adózót érintő megállapítás törvényességét. Mint ahogy már említettük, a Kúriának arról kellett döntenie, hogy jogszerűen járt-e el az elsőfokú bíróság akkor, amikor a titkos adatgyűjtésre tekintettel nyert bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatának hiánya miatt valamennyi az ügyben é…

2024. június 17.

Így kell adózniuk az Uber-sofőröknek

Több mint ezer karton csempészcigarettát találtak Röszkén