Brutálisan megemelték a telekadót Pilisjászfalun


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A válság miatt Pilisjászfalu is a telek- és építményadó emelésére kényszerült a napokban; főként a telekadó emelése érinti súlyosan a falu lakosságának egy részét, esetükben sokszorosára, több százezer forintra ugorhat az éves kifizetendő összeg – adta hírül a Telex.

A Telex cikke szerint nagy felháborodást váltott ki a telekadó közművesített telkek esetén majdnem kétszeres (évi, négyzetméterenkénti 180 forintról 340 forintra), nem közművesített telkeknél háromszoros (évi, négyzetméterenkénti 90 forintról 220 forintra) emelése. Egy 1000 négyzetméteres teleknél ez 130-160 ezer forintnyi plusz befizetendő adót jelent, nagyobbnál még többet. Sőt, született egy olyan passzus is, hogy a beépített, 1100 négyzetméternél nagyobb telkekre az eddigi 0 forint helyett mostantól fizetni kell, méghozzá négyzetméterenként 90 forintot az 1100 négyzetméter feletti részre – olvasható  a Telex cikkében.

Borsó András, Pilisjászfalu polgármestere a Telexnek adott válaszában azt írta, hogy a falu problémás kérdéseinek megvitatására a december 13-án tartandó nyilvános közmeghallgatás lesz a megfelelő fórum


Kapcsolódó cikkek

2020. május 26.

Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után lesz-e hátraarc?

Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.