Budapest önkényesen szed iparűzési adót?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapest egyelőre csak az ingatlanfejlesztő cégektől követel visszamenőleg súlyos pénzeket, ha azok nem vásároltak, hanem alvállalkozóval építettek egy ingatlant. Ha azonban mostantól csak a vételárral csökkenthető az iparűzési adó alapja, ám a vállalkozónak kifizetett költséggel nem, egy sor másik vállalkozás is számíthat visszamenőleges behajtásra. A bíróság legkorábban fél év múlva dönt. A szakértő szerint a cégeknek van igazuk.

Félő, hogy a főváros önkényes jogértelmezésből fakadó gyakorlatán felbuzdulva a többi önkormányzat is utólag több millió vagy akár több tízmillió forintnyi iparűzési adót akar most beszedni a vállalkozásoktól.

A keringőre való felhívást egy múlt heti sajtóhír jelenti. A Világgazdaságban ismertetett ügy dióhéjban: a budapesti ingatlanfejlesztő cégek eddig levonták az iparűzési adó alapjából az alvállalkozóknak kifizetett összegeket, ám a fővárosi adóhatóság – és a Pénzügyminisztérium – szerint ezt törvénytelenül tették. Budapest ezért az adóhivatali illetékesek értelmezése szerint elmaradt adót bírsággal és késedelmi pótlékkal növelten az elévülési időig, azaz 5 évre visszamenőleg visszaköveteli. Ez összességében többmilliárd forintra is rúghat.

A vitás ügy nem újkeletű, hiszen már legalább másfél esztendeje vannak folyamatban hasonló jogviták. Ezek közül van olyan is, amelyik már a bíróságon van, de még minimum fél év, mire az ítélet megszülethet. A kérdés mostani felmelegítése után ezért attól lehet tartani, hogy több helyhatóság követi a főváros példáját és utólag súlyos összegeket kíván majd behajtani a cégektől – osztja meg aggodalmait Oszkó Péter.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).