Cégmegszűnésben elsők vagyunk a régióban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon az összes aktív magyar vállalkozás több mint negyede szűnt meg 2014 folyamán- írja a Bisnode elemzése.


A legdinamikusabban változó országok – a cégalapítások és cégmegszűnések tekintetében – Lengyelország, Magyarország és Szlovénia, derült ki a Bisnode csoport regionális elemzéséből. A TOP 3 ország közül Lengyelország és Szlovénia gazdasága egyértelműen bővül, vagyis a cégalapítások száma jócskán meghaladja a megszűnések számát, míg Magyarországon az összes aktív magyar vállalkozás több mint negyede szűnt meg 2014 folyamán. Ezt a hatást ugyanakkor a cégalapítások száma nagyrészt tudta ellensúlyozni. A leginkább Bosznia-Hercegovina stagnált, az új cégalapítások mindössze 1,8%-át tették ki az aktív vállalkozásoknak, ugyanakkor a cégmegszűnések aránya is rendkívül alacsony, mindössze 0,4% volt.

Forrás: Bisnode

 

A cégalapítások száma mindössze 3 országban növekedett 2013-hoz képest, a legnagyobb – 21 %-os – növekedés Szerbiában volt megfigyelhető, míg Magyarország és Csehország 9,2%-os növekedést mutatott. A cégmegszűnések számának növekedése ugyancsak Szerbiában volt a legintenzívebb, a 2013-as szint 3,4-szeresére nőtt 2014-ben!

Az elemzés vizsgálta az újalapítású cégek körében legnépszerűbb főtevékenységeket is. Kiderült, hogy Csehországban az újonnan alapított vállalkozások több mint 60 %-a, hazánkban pedig több mint 50%-a 3 húzóágazatból került ki. Az újonnan alakult cégek többsége Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon kereskedelmi tevékenységgel került bejegyzésre, míg Szlovéniában és Szlovákiában a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység örvendett kiemelt népszerűségnek.

A csődeljárások és felszámolások számának alakulását 2014 decemberére és 2013 decemberére vonatkozóan vizsgálták. Az elemzés rávilágított arra, hogy a közép-európai régió csupán három országában, Szerbiában, Magyarországon és Horvátországban növekedett az 1 hónapra jutó fizetésképtelenségi eljárások száma. A legjelentősebb növekedés Magyarországon volt, ahol a 2014. decemberi szám a korábbi évi két és félszeresére rúgott. A legjelentősebb – minimum másfélszeres – csökkenést Bosznia-Hercegovinában és Lengyelországban mérték.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.