Cipőkre csapott le a NAV


Csehországba tartó, hamis cipőkkel megrakott furgonkaravánt állítottak meg a pénzügyőrök Győr-Moson-Sopron vármegyében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.

A tájékoztatás szerint a NAV munkatársai Rajkánál állítottak meg két, egymást követő autót, melyek csomagterében kilencszáz pár ismert márkajelzésű cipő, valamint táskák és kiegészítők lapultak. A világszerte ismert márkavédjegyeket díszítőelemekkel próbálták elfedni. Az árunak nem voltak kísérőokmányai és a járművek két vietnámi sofőrje azt állította, hogy egy cseh fuvarozónak dolgoznak, aki a lábbeliket egy ismert budapesti piacon vette meg.

A szakemberek szerint valamennyi termék hamisítvány, amelyeket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba, a jogsértők pedig tizennégy millió forint vagyoni hátrányt okoztak nekik ezzel.

A két furgont a pénzügyőrök nem engedték tovább, az árut lefoglalták, emellett az elkövetőknek iparjogvédelmi jogok megsértése miatt is felelniük kell – közölte a NAV.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. december 5.

Hamis mosószerekre csapott le a NAV

A magyar jármű rakterében mintegy háromszáz különféle márkájú mosószer volt. Az előzetes szakértői vélemény szerint a termékek hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. A hamis árut NAV munkatársai lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt eljárást indítottak – áll a közleményben. (MTI)
2021. szeptember 30.

Hamis parfümökre csapott le a NAV

A NAV munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamis parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 JBL emblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint – olvasható a NAV honlapján.
2019. szeptember 6.

Hamis parfümökre és cipőkre csapott le a NAV

A NAV munkatársai 24 millió forint értékű hamis parfümöt és 132 pár hamis cipőt foglaltak le az M1-es autópályán – közölte a szervezet Komárom-Esztergom megyei igazgatósága.