Civileket tájékoztat a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztus 31-ig kipostázta azokat a felhívó leveleket, amelyekben közel 31 ezer civil szervezetet tájékoztat a felajánlott összeg várható nagyságáról, és azon törvényi feltételekről, amelyek meglétét a levél kézbesítését követő 30 napon belül a 1237A számú adatlap benyújtásával igazolniuk kell – közölte az adóhatóság az Adó Online-nal.


Idén sem képezi a felhívó levél mellékletét az adatlap, tekintettel arra, hogy az 2012. szeptember 1-jétől a NAV honlapjáról letölthető, és kitöltve – postai úton, személyesen vagy elektronikus úton – juttatható el a NAV részére.

Nem illeti meg a civil szervezetet a felajánlott szja 1%-os összeg, ha a törvényben foglalt feltételeket nem teljesíti. Különösen, ha 2012. augusztus 1. és a 1237A számú adatlap keltének időpontja közötti időszakban lejárt esedékességű köztartozása állt fenn, amelyre fizetési halasztást vagy részletfizetést nem kapott, illetve ha az adatlapot nem nyújtotta be az állami adóhatósághoz a felhívó levél kézbesítését követő 30 napon belül, illetve a késedelmét – alapos indokkal – nem mentette ki. Kivételes méltányosságot érdemlő esetben azonban a NAV eltekinthet a fentiekben ismertetett feltételek meglététől.

Az adatlapon a szervezet képviselője közölheti az adóhatósággal a szervezet főbb adatait, valamint lehetősége van arra, hogy megtegye a törvény által előírt nyilatkozatokat. Az adatlap pontos kitöltése megkönnyíti az adategyeztetéseket és gyorsíthatja a kedvezményezett részére felajánlott összeg kiutalását. Fontos, hogy a kedvezményezett az adatlapon a hatályos adatokat tüntesse fel, amennyiben ezen adatok megváltoztak, az adatmódosítás a 12T201 számú adat- és változásbejelentő lap benyújtásával történhet.

A civil szervezetek az adatlap kitöltésével kapcsolatosan bővebb tájékoztatást kérhetnek telefonon a NAV Általános Tájékoztató Rendszerén (06-40/42-42-42) keresztül, továbbá a 1237A számú adatlap kitöltési útmutatójában részletes ismertető található a kedvezményezhetőség törvényi feltételeiről és azok igazolásáról.

Teljesen átírta a kormány a civil szervezetek gazdálkodását – az Adó szaklap erről szóló cikkét itt olvashatja.

Az Adó Online-t és az Adó szaklapot is kiadó CompLex Kiadó az összes változást közérthető formában tálalja a hamarosan megjelenő Változó civil világ – kézikönyv civil szervezetek számára című kiadványában.

A kiadvány bemutatására a 2012. szeptember 13-án „Átalakuló civil világ 2012.” címmel az NMD Kft. szervezésében a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán megrendezendő szakmai konferencia alkalmával kerül sor. A konferencia a civil szervezetek bírósági nyilvántartásba vételének új követelményeivel, a közcél, a közfeladat és a közhasznúság rendszerével, a számviteli, adózási tudnivalókkal és a Nemzeti Együttműködési Alap szervezeteinek kiépítésével kapcsolatos kérdésekre fókuszál. A konferencia részleteiről és a jelentkezésről itt találhat részletes tájékoztatást.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.