Csak a SZÉP Kártya népszerűsége nő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai kkv-k több mint fele továbbra is használni kívánja a béren kívüli juttatásokat, ugyanakkor minden cafeteria elem esetében jelentős visszaesés tapasztalható a néhány évvel ezelőtti alkalmazáshoz képest. Egyedül az újonnan bevezetett SZÉP Kártya tervezett alkalmazása növekszik jelentős mértékben– mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője a bank kutatását ismertetve.


Az étkezési és a közlekedési hozzájárulás mellett az üdülési csekk szerepét átvevő SZÉP Kártya stabilan a harmadik legnépszerűbb juttatási forma.

A hazai kkv vezetők körében végzett felmérés eredménye alapján az látható, hogy a tavaly év végi adatokhoz képest nem csökkent tovább azoknak a vállalkozásoknak az aránya, akik béren kívüli juttatást kívánnak nyújtanak dolgozóiknak. Ugyanakkor látni kell, hogy ezzel együtt is idén már csupán a vállalkozások alig több, mint fele (53%) kívánja alkalmazni a cafeteria juttatásokat, szemben a korábbi 70-80%-os arányhoz képest – mondta a szakember.

Az elmúlt egy évben jelentős változtatáson átesett étkezési hozzájárulás továbbra is őrzi népszerűségét. Jelenleg a kkv-k 37%-ának áll szándékában dolgozóit ilyen formában támogatni. Ezzel pedig a leggyakoribb cafeteria elemnek minősül, annak ellenére is, hogy ez az arány mintegy fele a pár évvel ezelőtt jellemző értéknek. A második leggyakoribb cafeteria juttatás a közlekedési hozzájárulás, idén a kkv-k 22%-ának áll szándékában hozzájárulni dolgozóik utazási költségeihez. A Széchenyi Pihenő Kártya iránti érdeklődésen sokat lendített, hogy felhasználási köre étkezési szolgáltatás igénybevételével is kibővült, Az egyre nagyobb elfogadói hálózattal rendelkező SZÉP Kártya 16%-os alkalmazási hajlandósággal immár stabilan a harmadik legnépszerűbb cafeteria elem. Ma már nagyságrendileg annyi vállalkozás számol vele, mint egy-két évvel ezelőtt az üdülési csekkel.

Érdekesség, hogy a befektetési típusú cafeteria juttatások – életbiztosítás, nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések – alkalmazása stabilizálódott. Igaz, ezek a juttatási formák a vállalkozások csupán néhány százalékát, azon belül is főként a középvállalkozásokat érintik.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.