Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az órákat visszatekerték, az áfát elcsalták, a dokumentumokat meghamisították.
Külföldről behozott autókkal csaló négy kereskedő bukott le Nyíregyházán, a gyanú szerint mintegy 25 millió forint kárt okoztak az államnak és a tőlük gépkocsikat vásárlóknak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.
Simon Béla őrnagy elmondta, hogy a gyanúsítottak egy szlovák cégen keresztül német autókat hoztak be Magyarországra, s azokat visszatekert kilométer-számlálóval, az általános forgalmi adó elcsalásával, meghamisított dokumentumokkal, a piaci ár alatt kínálták.
A négytagú társaság a hivatalos dokumentumok szerint nettó áron vásárolta a járműveket, amelyeket fiktív adásvételi szerződéssel adtak tovább, úgy, mint ha azokat a vevők személyesen vették volna Szlovákiában.
A gépkocsik áfamentes behozásával több mint 11 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek, és további 4 millió forint jogtalan árelőnyhöz jutottak azzal, hogy a kedvezőbb mértékű regisztrációs adóért a német forgalmi engedélyeket és a környezetvédelmi osztályba sorolást igazoló iratokat meghamisították. Mintegy 9 millió forint kárt okoztak a vevőknek is, visszatekerték ugyanis az autók kilométermérő óráját, így a járműveket keveset futott, rendszeresen karbantartott, megkímélt állapotú kocsikként adták el.
A sajtóreferens hozzátette: „a luxusban élő elkövetőknél” a pénzügyi nyomozók házkutatást tartottak, s ellenük bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, valamint gépjármű kilométer-számláló műszere által jelzett értékek meghamisítása miatt indítottak eljárást.
(MTI)
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!