Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A német polgárok számítanak Európa-bajnoknak az adósságok terén: a Creditreform legfrissebb tanulmánya szerint 2006-ban 121 ezer magánszemély kért csődeljárást maga ellen, mely év/év alapon 22%-os növekedésnek felel meg.
Ennél is jóval magasabb persze azok száma, akik rendszeresen nem tudják törleszteni tartozásaikat, ők 7.2 millióan vannak, mely az ország felnőtt lakosságának 10%-a.
A polgárok súlyos eladósodása mögött a legtöbbször a munkanélkülivé válás, betegség vagy szimplán a felelőtlen költekezés és hitelfelvétel áll – írja a Világgazdaság. Területileg meglehetősen nagy eltérés van az eladósodottság tekintetében: míg a volt NDK területén a háztartások többsége 10 ezer euró alatti tartozást halmozott fel, addig nyugaton az átlag 10 és 25 ezer euró között van.
A magyar joggal ellentétben Németországban a magánszemélyek is kérhetnek csődeljárást maguk ellen, melynek előfeltétele, hogy az adós a bíróságon kívül próbáljon megállapodni hitelezőivel. A fogyasztói csődeljárás célja a túlságosan magas adósságállomány rendezése, a hitelezők kielégítése és az adós pénzügyi helyzetének stabilizálása. A fogyasztói csődeljárás végén az addig nem rendezett adósságokat eltörlik.
Forrás: Pénzcentrum
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!