Csok: eddig 36 ezer család vette igénybe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Havi átlagban mintegy kétezer igénylőt és 4,8 milliárd forint kifizetett támogatás a csok eddigi mérlege.


A bevezetés óta eltelt másfél évben összesen 36 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) 87 milliárdos összegben, vagyis egy család átlagosan mintegy 2,4 millió forint támogatásban részesült – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Schmuck Erzsébet írásbeli kérdésére. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában jelezte: ez havi átlagban mintegy kétezer igénylőt és 4,8 milliárd forint kifizetett támogatást jelent.

Az államtitkár szerint a kormány kiemelt célja, hogy segítse a gyermekvállalást, gyermeknevelést az új és használt lakás építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez nyújtott anyagi támogatás révén is.

A 2016-os évre vonatkozó adatok alapján arról tájékoztatott: a 2016. január 1-től hatályos jogszabály-módosítás óta 25 960 család kérelmét fogadták be a bankok. A befogadott kérelmeken belül használt lakás vásárlására 17 253 család kérte a támogatást, bővítésre pedig 658. A teljes támogatási összeg vásárlás és bővítés esetén a befogadott kérelmeknél 26 milliárd forint. Ha összesítik a vásárlást és bővítést, akkor az egy családra jutó összeg 1,45 millió forint – ismertette.

Tájékoztatása szerint új lakás vásárlásánál, építésénél a befogadott kérelmek száma 8 049, a kérelmek összege 50 milliárd forint, így az egy családra jutó összeg 6,2 millió forint.

A parlamenti államtitkár kitért arra is: a három vagy több gyermekes, új ingatlan építésére vagy vásárlására a csok-ot igénylő családok száma 2016-ban 4 800 volt, az általuk kérelmezett összeg 43 milliárd forint. Közülük a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt 3 812-en vették igénybe 33 milliárd forint értékben. E körben az előzetesen vállalt gyermekek arányára nézve összevont adat nem áll rendelkezésre.

Összességében a megkötött szerződések 69,7 százaléka vonatkozott már meglévő, 30,3 százaléka pedig előre vállalt gyermekre. 2016-ban a megkötött szerződések 15,8 százaléka vonatkozott egy gyermekre, 48,5 százaléka két gyermekre, 35,5 százaléka pedig három vagy több gyermekre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.