Drágább lesz a rendszám és az eredetvizsgálat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gépjárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások (például rendszám kiadás, eredetvizsgálat) díjait 20 százalékkal tervezi emelni áprilisban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium – az erről szóló rendelet tervezete a minisztérium honlapján olvasható.

Petrétei József miniszter azzal indokolja a díjemelést, hogy arra utoljára 2004-ben került sor. Akkor 7,6 százalék volt az emelés, azóta pedig csaknem 15 százalék volt az infláció. Emellett az elektronikai fejlesztések is pénzbe kerültek, így indokolt az átlagosan 20 százalékos díjemelés. Új elem a belügyminiszter korábbi rendeletének mostani igazságügyi és rendészeti miniszteri módosításában még, hogy akkor is lehet bankkártyával fizetni a díjat, ha az ügyfél személyesen – és nem elektronikusan – kezdeményezte az eljárást.

A tervezett díjemelések közül a nemzetközi vezetői engedély kiadása 1.500 forintról 1.800 forintra emelkedik. A külföldről származó és belföldön forgalomba helyezendő használt járművek származásának az ellenőrzése 7.000-ről 8.400 forintra drágul. A normál rendszámtáblából egy pár jelenleg 5.500 forint, ez 6.500-ra emelkedik. Ha csak egy rendszámtáblát kell pótolni, akkor azért 3.500 helyett 4.200 forintot kell fizetni. Az egyénileg kiadott rendszámtábla (ez három betűből és három számból áll, de valamiért különleges az igénylőnek) díja 72.000 forintról 86.500-ra emelkedik. Az egyedileg előállított rendszám (például öt betű és egy szám) 280.000 forintról drágul 336 ezerre. Nem drágulnak viszont az „”M”” betűjelű ideiglenes rendszámtáblák. A használat engedélyezése továbbra is 15 ezer forint, míg a meghosszabbítása 5 ezer forint lesz.

Az eredetiségvizsgálat díja 1.400 köbcentiméter hengerűrtartalomig 14.300 forint helyett 17.000 forint, 1.400 és 2.000 köbcenti között 15.300 helyett 18.500 forint, míg 2.000 köbcenti felett 16.100 helyett 20.000 forint lesz. Motorkerékpároknál 500 köbcenti alatt 13.000-ről 15.500 forintra, afelett pedig 14.000-ről 17 ezerre emelkedik az eredetvizsgálat díja. A kis teherkocsiknál 16.600 helyett 20.000 forint az új taksa. Ugyanígy változik a traktorok díja is.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.