Drámaian megugrottak a végelszámolások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2006 első félévében 64 százalékkal ugrottak meg az újonnan indított végelszámolások, ami arra utal, hogy a vállalatvezetők egy része pont ezt a csődtörvény hatálya alól közelmúltban kikerült formát választja leggyakrabban arra, hogy az adósságaitól megszabaduljanak – mondta el Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója.

A hitelbiztosító adatai szerint 2007 első félévében 9390 fizetésképtelenségi eljárás indult el, ami 29 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti szint. A magyar gazdaság furcsa helyzetét mindennél jobban jelzi, hogy ennek ellenére a bejegyzett cégek száma több mint 10 ezerrel mégis növekedett, és összesen 1,2 millió vállalkozás van ma hazánkban. Ezek közül 550 ezer számít társas vállalkozásnak, és ezekből is csak mintegy 200 ezer az a cég, amely mögött valódi tartalom van. Az ügyvezető szerint ugyanis szemben a nemzetközi tendenciákkal, ahol bizonyos országokban törvény is tiltja, hogy egyetlen tevékenység végzésére azonos vállalkozói kör több céget is létrehozzon, ez Magyarországon ma általános gyakorlat.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.