E-útdíj: eddig 58 milliárd forint folyt be


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sikeresnek ítéli a július elsején bevezetett új elektronikus útdíjrendszert (e-útdíj) a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné egy keddi siófoki szakmai rendezvényen elmondta, hogy eddig 58 milliárd forint többletbevétele származott ebből az államnak.


A több mint 700 résztvevővel az idén negyedszer megrendezett háromnapos, Nemzeti Közlekedési Napok elnevezésű konferencia nyitónapján előadást tartó miniszter kijelentette: az új rendszert sikerült zökkenőmentesen bevezetni, és az elmúlt pár hónapban várakozáson felül teljesített.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Eddig 58 milliárd forintnyi többletbevételt hozott, és – szemben a környező országokban tapasztaltakkal – Magyarországon ez nem járt botrányokkal, nem okozott forgalmi torlódásokat – tette hozzá Németh Lászlóné. A konferencián elhangzott az is, hogy megkezdődhet a nemzeti közlekedési stratégia társadalmi egyeztetése.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek