Édességekkel és zöldségekkel csalták el az áfát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Milliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás egy édességgel, cukorral és zöldséggel kereskedő csoport tagjai ellen, az ügyészség tíz ember letartoztatását kezdeményezte – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a bűnszervezet 2017-ben bűncselekmények elkövetésére hozott létre gazdasági társaságokat jellemzően szerb állampolgárok fiktív vezetésével. A vállalkozások bankszámlái felett azután a bűnszervezet tényleges irányítói – akik a feladatokat egymás közt megosztották – rendelkeztek.

A céghálóban szereplő cégek azután az Európai Unió területéről hoztak be jellemzően édességeket, zöldségeket, cukrot és céljuk az volt, hogy elkerüljék az általános forgalmi adó megfizetését. További cégek közbeiktatásával úgy tettek, mintha az árut belföldről vásárolták volna, és így az adót megfizették volna.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság több mint tíz ember őrizetbe vételét rendelte el, másokat gyanúsítottként állított elő, illetve több helyszínen házkutatást tartottak és bizonyítékokat foglalt le – tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. október 16.

Egymilliárd forintos áfacsalás Borsodban

Egymilliárd forintnál is több kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amelyet a napokban füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi pénzügyi nyomozói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az összehangolt akcióban csaknem ugyanilyen értékben foglaltak le különböző vagyontárgyakat, számlákon lévő pénzt – közölte a NAV sajtóreferense.
2019. április 1.

Gigantikus áfacsalási ügyben emeltek vádat

Szlovákiai élelmiszeripari termékekkel összefüggő, kétmilliárdos áfacsalási ügyben emelt vádat nyolc ember ellen a Fővárosi Főügyészség – tudatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben hétfőn.