Egy kislányé lett az egymilliomodik üdülési csekk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter átadta az idei egymilliomodik kedvezményes üdülési csekket csütörtökön Budapesten.

Az ˝arany üdülési csekket˝ egy 11 éves pécsi kislány, Héjas Tímea vehette át, aki a Magyar Postánál dolgozó édesanyja jogán veheti igénybe 8.000 elfogadóhelyen a szolgáltatásokat. Hihetetlen, dinamikus módon terjed az üdülési csekk, látszik, hogy ez a megoldás telitalálat, mert egyszerre tudja szolgálni az állampolgárok, a rászorulók, az üdülésre, pihenésre, rekreációra vágyók érdekét – mondta a kancelláriaminiszter.

Hozzátette, hogy másik oldalról jó hatással van ez a megoldás a gazdaság kifehéredésére, hiszen számlához köti a felhasználást. Nem véletlen az együttműködő partnerek sokasága, hiszen az üdülési csekk kedvező hatást gyakorol a turizmusra, a vendéglátásra, az idegenforgalomra, valamint a szabadidős és most már az egészségügyi szolgáltatásokra is.

Mint mondta, az üdülési csekket forgalmazó Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriumában a munkaadók, a munkavállalók, valamint a kormány képviselői dolgoznak együtt. Ez a példa is mutatja, – emelte ki – hogy ˝piacszerű megoldásokkal a modern gazdaságban is alkalmas megoldásokkal˝, egyszerre lehet a versenyképességet, a gazdaság érdekeit és a szolidaritást, a társadalmi együttműködést szolgálni.

A tavalyi első félévi 14 milliárd forintos vételhez képest az idén ugyanebben az időszakban az üdülésicsekk-vásárlás meghaladta a 20 milliárd forintot, ami azt mutatja, hogy ez a módszer meghatározó eszköze lett a hazai idegenforgalomnak. Karácsony Mihály, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy az adó- és járulékmentes üdülési csekk rendkívül népszerű a munkáltatók körében, hiszen, így gondoskodhatnak dolgozóik pihenéséről.

Elmondta, hogy az üdülési csekkeket jelenleg üdülésre, pihenésre, kikapcsolódásra, egészségmegőrzésre, betegségmegelőzésre, szabadidő-sportra, utazásra lehet felhasználni. Újságírói kérdésre Kiss Péter közölte: az idén már egymillióan kaptak üdülési csekket, amelyeket tízmilliárd forintnyi értékben be is váltottak.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).