Egy százalék: a költségvetést gazdagítják az adózó hibái


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 21-ig még nem késő dönteni arról, melyik civil szervezetnek ajánlják fel adójuk egy százalékát az adózók.

Bár a tendencia javul, sokan még mindig nem használják ki ezt a lehetőséget, vagy rosszul töltik ki az ide kapcsolódó nyilatkozatokat – emiatt tavaly ötmilliárd forinttal kevesebb pénz került a civilekhez.

A magyar adózók 2006-ban nagyjából 13 milliárd forintról nyilatkozhattak az egy százalékkal kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy ennyi pénz juthatott volna a civil szférába, ha megfelelően rendelkeznek az érintettek az adójuk egy százalékáról. Ezzel szemben csaknem 5 milliárd forint a költségvetésben maradt, mert sokan még mindig nem, vagy rosszul töltik ki az ehhez szükséges nyilatkozatokat – mondta a Független Hírügynökségnek Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány igazgató-helyettese.

Általában nagyjából az adózók fele nyilatkozik, de sokan hibáznak. Érdemes odafigyelni arra, hogy elég a kiválasztott civil szervezet adószámát feltüntetni, mert ha véletlenül elírják a nevét, akkor érvénytelen lesz a nyilatkozat. Szintén fontos, hogy a borítékon szerepeljen az egy százalékot felajánló adózó neve, címe és adóazonosító jele, illetve ha a munkáltatónak adja oda a nyilatkozatot, akkor egy átfolyó aláírás legyen a borítékon a leragasztásnál.

A NIOK Alapítvány honlapján, a www.nonprofit.hu oldalon körülbelül 8000 szervezet részletes adatai között lehet böngészni, és megtalálható az egy százalék felajánlásához szükséges nyilatkozat is.

Forrás: Hírszerző


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).