Egyensúlykeresés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A reálkereset tavalyi csökkenése nyomán már a Medgyessy Péter-féle jóléti rendszerváltást követő szintre esett a fizetések reálértéke.

Igaz, a gazdaság teljesítménye is visszafogott volt az utóbbi hat évben, az EU átlagához képest például alig sikerült javítanunk pozíciónkon.

Sovány vigasz, de a régió más országainak munkavállalói sem jártak jobban. A különbség az, hogy ott az EU-csatlakozást övező befektetői eufória bizonyult túlzottnak, és nem a kormány bérpolitikája miatt következett be jövedelemkiáramlás. Így csak az utóbbi egy-két évben érkezett a korrekció, míg nálunk ez évekre elnyújtva, kisebb egyszeri megrázkódtatással járt. Azon lehet vitatkozni, hogy ki járt összességében jobban, de úgy látszik, tartósan nem tudnak elszakadni a fizetések a gazdaság aktuális állapotától.

Most tehát a sok felesleges kitérő után egy egyensúly közeli kiindulópontban vagyunk, amelyet remélhetőleg nem tesz tönkre egy újabb felelőtlen kormányzati beavatkozás. Hogy egy fenntartható növekedési pályára állhassunk, annak a szemléletnek kellene elterjednie, hogy csak a teljesítményjavulásra lehet fizetésemelést alapozni. Nem biztos azonban, hogy mindez a mostani intézményi környezetben is megvalósulhat.

A múlt heti BKV-sztrájk is megmutatta, hogy az állami alkalmazottak képviselete milyen erős, sokkal erősebb, mint a magánszféráé, és ezzel tisztában is vannak. Szerencsés lenne, ha ez a felállás megváltozna, mert amellett, hogy a nagy zsarolási potenciállal bíró közszolgáknak nem szabadna sakkban tartani az őket finanszírozó százezreket, talán az egész egyensúlyvesztés elkerülhető lett volna más erőviszonyok mellett. Ha ugyanis a kormányzatnak kisebb lenne a befolyása az átlagbérre, nem tudna szavazatokat szerezni ilyen ígéretekre alapozva, és nem tudná eltéríteni évekre az egyensúlyi pályától a gazdasági folyamatokat.

Forrás: Világgazdaság Online

---