Egyszázalékról csak papíron rendelkezhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miközben ez évtől kezdve kötelező elektronikusan eljuttatniuk adóbevallásukat a vállalkozásoknak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz, addig a magánszemélyek túlnyomórészt papíron továbbítják a személyijövedelemadó (szja) -bevallást. Az elektronikusan kitöltők is javarészt kinyomtatják és borítékba teszik a dokumentumot, és szintén így rendelkeznek az 1 százalékuk odaítéléséről. Utóbbit elektronikusan nem is tehetnék meg, ehhez ugyanis ennek technikai feltételei még nem adottak.

A cégek számára ma már természetes, hogy elektronikusan küldik el a bevallásukat. Pontosabban az kellene, hogy legyen, hiszen ez évtől már csak így fogadja el azt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A magánszemélyek azonban választhatnak, hogy postán vagy interneten keresztül szeretnék elküldeni a dokumentumokat a május 20-ai (idén, mivel ez vasárnapra esik, május 21-ei) határidőre.

Aki azonban az elektronikus utat választja, annak szembesülnie kell azzal, hogy interneten keresztül nem tudja elküldeni az adója 1 százalékának felhasználásáról rendelkező külön nyilatkozatot. Ennek magyarázata az, hogy egyelőre nincs tömegesen igény az adózók részéről, így nem éri meg egy informatikai fejlesztésbe vágni ennek érdekében – magyarázta Ruszin Zsolt. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete budapesti szervezetének elnöke hozzátette: a legtöbben azt a megoldást választják, hogy az adóhatóság honlapjáról letölthető program segítségével elektronikusan kitöltik a bevallásukat, majd azt kinyomtatják és borítékba teszik. Hasonlóképpen járnak el az 1 százalék odaítéléséről szóló nyilatkozat esetében is, amit szintén ki lehet tölteni elektronikusan, és külön borítékban lehet mellékelni a postai küldeményhez.

Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke szerint viszont sokkal ésszerűbb lenne, ha minderről nem külön papíron kellene rendelkeznie az adózóknak, amelyet aztán külön kell csatolni a dokumentumhoz. Erre adatvédelmi okokból lenne szükség, ám az alelnök tapasztalatai szerint az emberek nem tartanak attól, hogy kiderül, kinek utalják adójuk 1 százalékát, és számukra is egyszerűbb lenne, ha ezt a bevallás egy sorában kellene rögzíteniük.

A tapasztalatok szerint egyébként még mindig sokak mulasztják el azt, hogy megjelöljenek egy kedvezményezettet, akinek a kasszáját gyarapítanák eképpen. Érthetetlen, de csupán minden második ember nevez meg egy alapítványt vagy szervezetet.

Forrás: Népszava



Kapcsolódó cikkek

2022. június 30.

Nem titkolózhatnak sokáig a multik az adóparadicsomokról

Az EU végül kihirdette azon irányelvet, amely alapján a 750 millió eurónál nagyobb éves árbevétellel rendelkező multinacionális cégcsoportok számára adatszolgáltatást írnak elő – derül ki a Niveus közleményéből.

2022. június 30.

Ellenőrzési határidők és a mulasztási bírság kapcsolata

A mulasztási bírságok sokfélék, de vannak közös szabályaik. Ilyen a bírság kiszabásakor alkalmazandó mérlegelés, vagy különféle adózók esetében irányadó kedvezőbb, vagy hátrányosabb rendelkezések alkalmazása megbízható, vagy kockázatos adózók esetében. Érdekes jogesetet mutatunk be.