Elcsípnék az adóelkerülőket

Szerző: Adó Online
Dátum: 2007. április 12.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megtakarítások. Kampányt indított az adózás alóli kibúvók felszámolására a megtakarítások után külföldön elért kamatjövedelmek esetében az Európai Bizottság.

Kovács László illetékes biztos konzultációkat kezdett azokról az intézkedéstervezetekről, amelyekkel megszigorítanák a megtakarításokra 2005 júniusa óta érvényes direktívát. (Ez az irányelv adókötelessé teszi a megtakarításokat mindenütt, ahonnan nem akarják kiadni a megtakarítók adatait.) A szándék az, hogy rákényszerítsék az adóelkerülőket: hazájukban adózzanak – írja a Financial Times.

Hamar nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az alig kétéves direktíva könnyen elbukhat. Az EU-val e téren együttműködő Svájc – a világ legnagyobb offshore pénzügyi központja – mindössze 100 millió eurónyi adót szedett be az első hat hónapban. Kovács László amiatt is aggódik, hogy a megtakarítók továbbmennek a pénzükkel Hongkongba és Szingapúrba, ahova nem terjed ki az uniós szabályozás, ezért kölcsönös megállapodásra törekszik a két nagy ázsiai pénzügyi központtal.

A biztosnak eredetileg 2008 júniusában kellene jelentést tennie a direktíva működéséről, ám vannak olyan feltevések, hogy már ezt megelőzően lépne a legnyilvánvalóbb kibúvók felszámolása érdekében. Az erre vonatkozó javaslatok közé tartozik, hogy új kötelezettségként írnák elő az uniós bankoknak, jelentsék – vagy tartsák vissza a más országokban – nem EU-s fiókjaikon keresztül – elért kamatjövedelmeket.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek:


Lezárási szabályok: megjelent a rendelet a részletekkel
2021. március 5.

Lezárási szabályok: megjelent a rendelet a részletekkel

Továbbra is megengedett az éttermi ételelvitel, nyitva lehetnek a bankok, a lottózók, a járműszervizek, s még egy sor más üzlet és szolgáltató. Maszkot csak egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kötelező viselni közterületen.

Lezárások: a bölcsődéket nyitva hagyják
2021. március 5.

Lezárások: a bölcsődéket nyitva hagyják

Az egész márciusi hónapra elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiséget bérlők bérleti díját, illetve az érintett szektorok a teljes hónapra megkapják majd a bértámogatást és az adókedvezményeket is. A katásoknak sem kell fizetniük márciusban.

Kata, kiva: fontos kérdések és válaszok
2021. március 5.

Mikor kell pontosan különadót fizetnie a katás vállalkozásnak? Mi számít katás bevételnek? A veszélyhelyzet adókönnyítései, költségtérítései milyen kapcsolatban vannak a kiva alapjával? Fontos kérdések és válaszok az Adó szaklapból.

Az iszlám adózás – zakát és szadaka (3.1. rész)
2021. március 5.

A Korán elveinek megfelelő adózás az önkéntes teljesítésen alapul. Alapvetően a vagyon után kell adózni, így a szociális helyzettől függ annak összege, a szegény embernek nincs adókötelezettsége. Az iszlám állam másfajta adót is bevezethet, ha az állami működéshez erre szükség van, vagy rendkívüli helyzet ezt indokolja.