Eldőlt: átszervezik a NAV-ot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kivételes eljárásban fogadta el az Országgyűlés a NAV átalakításáról szóló törvényt, így jövőre kétszintű, minisztériumi államtitkár által irányított központi hivatal lesz a NAV. 2016-tól – a régiós szint megszűnése után – a Fellebbviteli Igazgatósághoz fordulhatunk panasszal, ha az elsőfokú adóhatósági döntés nem nyerte el tetszésünket.


Hétfőn nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek az „Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról” címet viselő törvényjavaslatát, amelyet – kivételes eljárásban – kedden már 119 igen szavazattal, 62 nem ellenében, tartózkodás nélkül már el is fogadtak a képviselők. A törvény leginkább az adóhatóság átalakításáról rendelkezik, de finomít néhány adótörvényen is.

Megszűnik a NAV regionális szintje

A NAV szervezeti struktúrájának megváltoztatása jelentős egyszerűsítést hoz a jelenlegi többszörös tagoltság megszüntetésével. A bürokrácia csökkentése és a folyamatok gyorsítása érdekében szükséges a szervezeti szintek számának csökkentése, a régiós szint megszüntetése – olvasható a törvény általános indokolásban. Az átalakulás nyomán a vám- és az adóterület integrálódik az első fokú szervek szintjén is, amire a NAV 2011-es felállítása óta nem került sor.

Összeférhetetlenségi szabályok lazítása

Az Átlátszó alkotmányjogászok által szerkesztett blogja figyelt föl arra, hogy az elfogadott jogszabály a közbeszerzési összeférhetetlenségi szabályokat is lazította.Bizonyos kiemelt állami vezetők közeli hozzátartozói eddig nem indulhattak a pályázatokon, ám az új jogszabályt ezt lehetővé teszi, ha nem élnek az illető állami vezetővel közös háztartásban.

A NAV kormányhivatali státusza 2016-tól megváltozik: a szervezet az adópolitikáért felelős miniszter irányítása alá tartozó központi hivatalként működik majd. A központi hivatalt létrehozó törvény államtitkárra (a törvényjavaslatot előkészítő Tállai Andrásra – a szerk.) ruházza a központi hivatal vezetésével kapcsolatos feladat-és hatásköröket. A törvény elválasztja egymástól „a központi hivatalt irányító miniszternek a NAV tekintetében gyakorolható irányítási , és a miniszter által irányított államtitkárnak a NAV tekintetében gyakorolható vezetési jogköreit”.

A NAV vezetőjének (a kijelölt államtitkárnak) munkáját a törvényjavaslat szerint szakmai területekért felelős helyettes államtitkárok, és legfeljebb két szakfőigazgató segíti. A NAV területi szerveit igazgatók vezetik, akiket az állami adó- és vámhatóság vezetője nevez ki.

A módosítás egyértelműsíti, hogy az új szervezeti struktúrában, mely szerv járhat el felettes szervként: a területi szervek első fokon hozott döntéseivel szembeni jogorvoslati eljárásokban a Fellebbviteli Igazgatóság, egyéb esetben a területi szervek és a Bűnügyi Főigazgatóság esetén a Központi Irányítás, a Központi Irányítás esetén a kijelölt miniszter.

Hatékonyság vagy politikai irányítás?

Szakmai munkacsoport világította át a hivatalt, a Belügyminisztérium felmérte a NAV dolgozóinak véleményét, megvizsgálták a jó gyakorlatokat az OECD-országok körében, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is szondázta tagjai álláspontját az adóhatóságról. Mindezek alapján született a törvényjavaslat – mondta Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára az Országgyűlés ülésén, a kivételes eljárás összevont vitájában. A vizsgálatok, elemzések eredményeként a hatékonyság növelése centralizálást kíván – közölte a NAV leendő első embere.

Tállai András magára alakítja az adóhatóságot – sommázta a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi véleményét Bárándy Gergely, az MSZP képviselője, aki nehezményezte, hogy példátlanul rövid idő, kevesebb, mint 24 óra alatt dönt az Országgyűlés egy ilyen súlyú törvényjavaslatról. Ellenzéki vélemény szerint a NAV új szerkezete idegen a magyar közjogi hagyományoktól, amennyiben a kormány ezen túl nem felügyeli, hanem irányítja majd az adóhatóságot, amely fegyveres testület is. Adatvédelmi szempontból aggályosnak tartják e mellett, hogy az adótitkok közvetlenül a kormányhoz kerülnek 2016-tól.

Hargitay János, a KDNP vezérszónoka ezzel szemben nem lát alkotmányossági aggályokat: a képviselő szerint a kormányhoz „közelebb hozott” adóhatóság hatékonyabban és olcsóbban működik majd, hasonlóan az uniós pénzeket elosztó intézményrendszerhez.

Tállai András képviselői mandátumáról lemondva, államtitkárként vezethetné az adóhatóságot, mert képviselőként mentelmi joga van, tehát nehéz felelősségre vonni esetleges rossz döntéseiért – mondta Lukács László György, a Jobbik vezérszónoka.

Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka úgy vélte, hogy az átalakítás nyomán nem a szervezet működésének hatékonysága, hanem a korrupciós kockázat nő. A politikus szerint az áfacsalások visszaszorítását nem szolgálja a NAV átalakítása.

Hatékony, ügyfélbarát

A kétszintű központi hivatal felső szintjén helyezkedik el a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok – írta az új struktúráról hétfőn kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megszűnő hét régiós igazgatóság munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV központi irányítás munkáját segítik majd.

Az új szervezet garantálja a gyorsabb ügyintézést, az egységes jogértelmezést, ezen túl előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca, és a végrehajtási mutató is érdemben javulhat – írta a tárca.

Változik a „chipsadó”

A törvényjavaslat szerint az adóalanyok csökkenthetik a népegészségügyi termékadó összegét – legfeljebb az egyébként fizetendő adóösszeg 10 százalékáig terjedő mértékben –azon programjaik költségével, melyek célja az egészséges életmódra nevelés, az egészséges táplálkozás megteremtése, propagálása.

Adónap 2016 – 2015.12.03. 

Ismerje meg részletesen a jövő évi adóváltozásokat képzésünkön és szerezzen 8 kreditpontot.

Az adózás rendjéről szóló törvény változásai – Dr. Kovács Ferenc    
Személyi jövedelemadó változásai – Dr. Andrási Jánosné         
Járulékok változásai – Széll Zoltánné                  
Általános forgalmi adó változásai – Sike Olga           
Társasági adó változásai – Dr. Németh Nóra

További információ és jelentkezés >>

Kevesebb lesz a becslés vagyonosodási vizsgálatkor

Vagyonosodási vizsgálatban becslés alkalmazásának az adóhatóság eljárásában kizárólag a vagyon elleni bűncselekmények, a pénz-és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a pénzmosás és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetén van helye.

Tényleg jön a szuperfelügyelet

A törvényjavaslat részletes indokolásából kiderül, hogy „előkészítés alatt áll a pénzügyi ágazati szakmák egészét érintő felügyelet (a pénzügyi ágazati közfelügyelet) létrehozása, amelynek részeként a könyvelők, a könyvvizsgálók mellett az adótanácsadókra, adószakértőkre és okleveles adószakértőkre vonatkozó előírások is felülvizsgálatra kerülnek. A felülvizsgálat iránya a jelenlegi előírások, követelmények szigorítása, az érintett szakemberek által nyújtott szolgáltatások minőségének a javítása érdekében. A pénzügyi ágazati közfelügyelet várhatóan 2016. július 1-től kerül felállításra”.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.