Eldőlt: nem kell társasági szerződést módosítani a TEÁOR miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utolsó parlamenti ülésnapon, december 15-én elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást (2008. évi XCVI. törvény), ami többek között a TEÁOR számokkal kapcsolatos egyszerűsítéseket tartalmazza.

Azt azért ne higgye senki, hogy a TEÁOR-ral kapcsolatban nem lesz kötelezettség, az adóhatósághoz továbbra is be kell jelenteni, ám ezt ingyenesen lehet megtenni, és akár elektronikusan is. A kódok ezentúl ugyanis csak a vállalkozások működésével összefüggő statisztikai és adóigazgatási célokat szolgálhatnak.

A cégtörvény módosításával eltörölték azt az előírást, hogy ha a gazdasági társaság szerződésmintával alakul, köteles a főtevékenységet TEÁOR részletezettséggel meghatározni. 2009. március 1-től kezdődően megszűnik a cégjegyzékben a főtevékenység TEÁOR kódjának kötelező rögzítése is. A jelenlegi függő helyzetet pedig úgy oldják fel, hogy a vállalkozások a 2009-ben teljesítendő éves adóbevallással egyidejűleg nyilatkoznak majd főtevékenységük TEÁOR kódjáról. Az információknak a KSH részére történő átadásáról az adóhatóság köteles elektronikus úton gondoskodni.

Az egyéni vállalkozói igazolványban és az egyéni vállalkozót regisztráló nyilvántartásban nem lesz feltüntetve a statisztikai kód és a szakmakód sem. A cégek és az egyéni vállalkozók hatósági engedélyei a jövőben nem tartalmaznak majd a TEÁOR-ra való utalást.

A jogszabály azt is kimondja, hogy a TEÁOR rendszerszerű módosítása önmagában nem ad okot, jogi alapot a vállalkozásnak korábban jogszerűen kiadott hatósági engedély felülvizsgálatára, módosítására, bevonására. Azok a vállalkozások, amelyeket az elmúlt hónapokban a TEÁOR kód módosulása folytán joghátrány ért (pl. a statisztikai kód változása miatt az egyébként érvényes hatósági engedélyét visszavonták vagy az engedély hatályát szűkítették), a törvény hatálybalépését követő 90 napon belül illetékmentesen kezdeményezhetik az eredeti állapot helyreállítását.

Mindebből az következik, hogy annak a cégnek, amelynek kötelezettsége lett volna a társasági szerződés módosítása, de ezt a mai napig nem tette meg, a TEÁOR átkódolás miatt már nem kell megtennie.
A TEÁOR kódokat az adóhatóság és a KSH továbbra is nyilvántartja, az adóhatóságnak azonban ingyenesen és elektronikusan be lehet jelenteni, és hivatalból továbbítja a KSH felé.

A TEÁOR változás miatt az egyéni vállalkozóknak nem kell lecserélniük vállalkozói igazolványukat, nem kell új telepengedélyt kérniük, az adóhatósági bejelentési kötelezettség azonban rájuk is vonatkozik.
Sok adminisztrációtól megszabadulnak a vállalkozások, azt azonban ne higgye senki, hogy ha kitisztul a jogi helyzet, és egyértelműek lesznek a határidők, az adóhatóság majd nem fogja szankcionálni azokat a vállalkozásokat, amelyek elmulasztják bejelentési kötelezettségüket.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.