Elemzi az IMF a román áfacsökkentést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az IMF szerint a kormánynak csökkentenie kell a kiadásokat, vagy egyéb forrásokból kell fedeznie az áfa csökkentése nyomán keletkező bevételkiesést.


Óvatosságra intette Romániát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely ugyanakkor kész tárgyalni a román kormánnyal a tervezett adócsökkentésekről – jelentette ki a nemzetközi szervezet szóvivője hétfőn.

Az IMF először fejtette ki álláspontját hivatalosan ebben a kérdésben azt követően, hogy Victor Ponta román miniszterelnök a múlt héten bemutatta kormánya adócsökkentési terveit. A Mediafax hírügynökség szerint az IMF szóvivője kijelentette: a kormánynak alaposan elemeznie kell az adócsökkentést azért, hogy jobban megértse az államháztartási hiánycél teljesítésének módozatait. Hozzátette: az IMF kész tárgyalni a kormánnyal az adótörvény módosításáról.

A tervezet egyik legfőbb előírása, hogy januártól négy százalékponttal 20 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót, amely jelenleg 24 százalék.

Korábban a Hotnews.ro román portál arról írt, hogy az IMF elismeri, magas az áfa Romániában, de a kormánynak csökkentenie kell a kiadásokat, vagy egyéb forrásokból kell fedeznie az áfa csökkentése nyomán keletkező bevételkiesést az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében.

A román kormány januártól az osztalékadót is eltörölné, és bevezetné a hús, a hal, illetve a zöldségek és a gyümölcsök esetében a 9 százalékos kedvezményes áfát, amit a bukaresti kormány tavaly a péktermékekre terjesztett ki.

Románia és az IMF közötti elővigyázatossági típusú hitelszerződés az ősszel jár le, a felek a két legutóbbi felülvizsgálati látogatáson nem tudtak megállapodni a vállalt feltételekről. Február elején a szénkitermelő iparban tervezett szerkezetátalakítások, valamint a lakossági gázár növekedési üteme miatt támadtak nézeteltérések. Az IMF legközelebbi bukaresti látogatása áprilisra várható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 1.

Tájékoztatási igazgatóság alakult a NAV-nál

Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben – közölte a NAV.

2024. március 1.

Karbantartás miatt üzemszünetet tart vasárnap a NAV

A háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők 2024. március 3-án, vasárnap 9 órától 21 óráig – közölte az adóhatóság.