Elkaszálták a 98 százalékos különadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A strasbourgi emberi jogi bíróság szerint az utólag kivetett 98 százalékos különadó sértette a magántulajdonhoz való jogot – adta hírül az Index. Ma már nem érdemes perelni.


A 98 százalékos különadó megsértette a magántulajdonhoz való jogot – állapította meg keddi ítéletében a strasbourgi emberi jogi bíróság – írja az Index. A testület az N. K. M monogramú felperesnek csaknem ötmillió forintot ítélt meg.

A volt külügyminisztériumi alkalmazott azért fordult a bírósághoz, mert a különadó szerinte sérti a tulajdonhoz való jogát valamint a diszkrimináció tilalmát is, mivel csak a közszférában dolgozókra érvényes. Érvelése szerint a különadó azért is jogszerűtlen, mert annak indoklása (az ilyen magas végkielégítések a jó erkölcsbe ütköznek) sérti a jó hírnevét. Utóbbi érveit a strasbourgi bíróság nem vizsgálta.

A per kimenetele vélhetően nem lesz hatása a különadó összes érintettjére – nyilatkozta a lapnak Karsai Dániel, a felperes ügyvédje. Aki korábban már Strasbourghoz fordult – nagyjából 40-50 emberről van szó – azoknak kártérítést fog fizetni az állam, viszont ma már nem érdemes pereskedni, mert az eljárási szabályok szerint erre a sérelem bekövetkeztétől számított fél éven belül van csak lehetőség.

A különadó a közszférában dolgozó vezetők végkielégítésének kétmillió forint feletti részét, a beosztottak végkielégítésének 3,5 millió forint feletti részét érintette. Az adó a 2010. január elseje utáni végkielégítésekre vonatkozik – emlékeztet az Index. További részleteket itt talál.

Jelenleg az illetékes tárcáknál folyik a strasbourgi ítélet elemzése, és ezután dönt a kormány az esetleges fellebbezésről – mondta a kormányszóvivő az MTI tudósítása szerint. Giró-Szász András közölte: a fellebbezés benyújtására három hónap áll rendelkezésre. Közel ezer korábbi alkalmazottat érinthet a kérdés, ha minden esetben a kormány veszítene, az ötmilliárd forint kiadást jelentene a büdzsének – mondta a kormányszóvivő.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.