Elkészült az első működő online kassza


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Engedélyezése esetén hamarosan elkezdődhet a pc-alapú online pénztárgépek cseréje – közölte csütörtökön az új elvárásoknak megfelelő kasszát egy siófoki konferencián működés közben is bemutató Laurel Számítástechnikai Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Bessenyei István.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékesei, szakemberek és üzleti vezetők előtt próbavásárlással is bemutatta a cég, hogyan működik az adóhivatalhoz bekötött online pénztárgép. A társaság – a cégvezető tájékoztatása szerint – az online kassza forgalmazási engedély iránti kérelmét elsőként adta be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz.

Amennyiben a hatóságok határidőn belül elbírálják és kiadják a forgalmazási engedélyeket, akkor legkorábban júniusban kezdhetik meg a NAV-bekötésre alkalmas eszközök gyártását – mondta Bessenyei István.
A létrehozott online kassza rendszerek a Laurel cég saját Laura nevű kasszaszoftverét használják, amelyet szintén továbbfejlesztettek az új törvényi elvárásoknak megfelelően.

Miután a szoftver együttműködik a világ négy legnagyobb gyártójának pénztárgépeivel (IBM, NCR, Fujitsu, Wincor), a magyar pc-kasszás felhasználóknak megoldást jelenthet a most bemutatott hazai rendszer.

A fejlesztő cégcsoport azoknak a kereskedelmi egységeknek is megoldást kíván nyújtani, amelyek forgalmazója esetleg nem tud határidőre megfelelő rendszert kínálni.

A kasszacsere kulcsa az Adóügyi Ellenőrző Egység (AEE) kifejlesztése volt, amely az adóhatósággal kommunikál. Lényege, hogy a NAV szerverén bármikor megjeleníthetik a pénztárgép pillanatnyi állapotát. Az egység minden műveletet tárol, kívülről nem lehet manipulálni, titkosított kóddal kommunikál az adóhatóság rendszerével. A csatlakozáshoz nem szükséges internet kapcsolat, az adatátvitel a mobilszolgáltatók rendszerén zajlik.

A NAV közzétette honlapján a kasszák típusát, amelyeket le kell cserélni, és azokét is, amelyek átalakítással tovább működhetnek. Becslések szerint a rendelet 250-300 ezer pénztárgépet érint.

Az MTI információi szerint eddig hét gyártó kezdte el tesztelni a rendszerét a NAV-nál, és többségük eredményesnek bizonyult. Az adóhatóság felkészült az új információ-dömping fogadására, és egyedi megoldást dolgozott ki az online kasszák cseréjével kapcsolatos eljárások felgyorsítására.

Mint ismertes, jogszabály ír elő online kapcsolatot a pénztárgépek és az adóhivatal között. A kormány a feketegazdaságot visszaszorító intézkedéstől az áfa-bevételek 95 milliárd forintos növekedésével számolt. A később megjelent rendelettervezet hatásvizsgálata 97,5 milliárd költségvetési bevétellel és 17 milliárd forint kiadással kalkulált.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

Eredetileg április elseje volt a bevezetés céldátuma, ez időközben május 1-jére módosult, de a NAV június végéig nem bünteti az átállás elmulasztását. Azok a kasszák, amelyek rendelkeznek elektronikus naplóval, akár 2013 végéig is működhetnek.

A kötelező átállás hírére már most növekedett az adóhatóság bevétele, hiszen az eddig feketéző kereskedők törekedni kezdtek arra, hogy a kasszacserék után ne mutasson azonnal ugrásszerű változást a forgalmuk, ami közvetve kihat a beszerzések legalizálódására is.

A Laurel Számítástechnikai Kft. a 2011-es 2,56 milliárd forint után a múlt évben már 3 milliárd forintot meghaladó bevételt ért el, míg a cégcsoport összeredménye elérte a 4,5 milliárdot. A 100 százalékban magyar tulajdonú, idén 20 éves vállalatcsoport a hazai cégeknek fejleszt, a külföldi láncoknak pedig kereskedelmi rendszereket honosít. 350 ügyfél, 15 ezer kassza és mintegy 25 ezer számítógép alkalmaz Laurel rendszereket. A cég saját fejlesztésű informatikai termékeit a hazai kereskedelmi vállalatok mellett a nemzetközi áruházláncok magyar leányvállalatai, valamint töltőállomás-hálózatok is alkalmazzák.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.