Elkezdődhet a cégvándorlás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy magyar cég úgy szeretné Bajáról áthelyezni székhelyét egy olaszországi városba, hogy erről egyszerű határozatot hoz a taggyűlés. Vagyis anélkül hogy előbb itthon megszűnne, elszámolna az adóhatósággal, majd az olasz törvények szerint ott újjáalakulna. Az igazságügyi minisztérium szerint a magyar jog viszont csak az utóbbi változatra ad lehetőséget. Az Európai Bizottság napokban megszületett állásfoglalása szerint azonban a cégnek van igaza.

Az uniós jogszabályok (római szerződés 43. és 48. cikke) ugyanis a cégeknek is engedélyezik a szabad letelepedés jogát, vagyis azt, hogy bármely tagállamba áthelyezhetik székhelyüket. A bizottság szerint ez akkor is így van, ha a magyar rendelkezések ellentétesek az uniós jogszabállyal. Az uniós jog pedig csatlakozásunk óta elsőbbséget élvez – írja a Magyar Hírlap.

Ha az Európai Bíróság a bizottsággal összhangban foglal állást, akkor annak jelentős költségvetési hatásai is lehetnek. A magyar cégek ugyanis sokkal egyszerűbben települhetnek külföldre, és ennek következtében fő szabályként ott is fognak adózni.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Kisokos a beruházások adókedvezményeiről

A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.