Elmaradhat a tranzakciós illeték csökkentése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány idén a családvédelmi intézkedésekre és a demográfiai programra fókuszál.

A törvényalkotási bizottság foglalkozott az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító indítványaival. A gazdasági bizottság azt kezdeményezte, hogy hagyják el a törvényjavaslat azon rendelkezését, amely a lakossági átutalások 20 ezer forintot meghaladó részére egységes illetékmértéket, évi 800 forintot határozna meg.

A szocialista Varga László azt firtatta, mi a korábban bejelentett adócsökkentés visszavonásának oka, illetve külön szavazást kért a módosító javaslatról.

Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára csak annyit mondott, hogy a kormány támogatja a rendelkezés elhagyását. Azt a bizottság kormánypárti többsége meg is szavazta.

A gazdasági bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatából – amely az Országgyűlés honlapján olvasható – kiderül: a kormány idén a családvédelmi intézkedésekre és a demográfiai programra fókuszál, ezek prioritást élveznek költségvetési szempontból is. „A törvényjavaslat szerinti módosítás hatása nem illeszkedik a fenti célokhoz és kedvezőtlenül érintheti a kormány által meghatározott prioritások megvalósítását” – indokolták a rendelkezés elhagyását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Nagy meglepetések a 2023-as SZJA 1% felajánlásoknál, növekvő tételek, új szereplők

Az 1% felajánlás továbbra is a civil szervezetek fontos bevételi forrása Magyarországon. Sok szervezet léte múlik azon, hogy a magánszemélyek rendelkeznek-e az adójuk 1%-áról. 2023-ban a felajánlások száma mellett a felajánlott összeg is nőtt, így több mint 15 milliárd forint jut el még idén a civil szervezetekhez.

2023. szeptember 29.

Csaknem nyolcvan kilogramm dohánylevelet foglalt le a NAV

Költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben – tájékoztatta a NAV.