Elszámolás az szja egy százalékokról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egy százalékos törvény tavaly decemberi módosítása folytán, az elszámolási kérdések kapcsán vált szükségessé az új végrehajtási előírások megalkotása.

A 9/2008. (IV. 10.) PM-SZMM együttes rendelet a személyi jövedelemadó meghatározott részében részesített kedvezményezetteknek átutalt összeg felhasználásáról szóló közlemény formai és tartalmi követelményeivel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza.

Az egy százalékos törvény tavaly decemberi módosítása folytán szükség volt az új végrehajtási előírások megalkotására. A januárban hatályba lépett rendelkezések ugyanis egyebek között egyszerűsítették, és ingyenessé tették a kedvezményezett civil szervezetek, intézmények számára a kapott összegek felhasználásával kapcsolatos elszámolást. Idén nem kell már költséges sajtóközleményt közzétenniük arról, hogy mire használták az előző évben juttatott összegeket, ehelyett az adóhatóságnak küldhetik el ingyenesen az elszámolásukat. A beszámolókat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közzé teszi a civil szervezetekkel foglalkozó honlapján.

Az átutalt összeg felhasználására vonatkozó adatokat a törvénymódosítás folytán az átutalást követő naptári év október 31. napjáig kell az APEH részére elektronikus úton megküldeni. Az adóhatóság a közleményeket és a kizáró határozatokat tartalmazó adatbázist elektronikus adathordozón a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter rendelkezésére bocsátja. A miniszter a közleményeket november 30. napjáig a civil szervezetekkel foglalkozó internetes honlapján ingyenesen közzéteszi.

Az április 10-én kihirdetett, fent hivatkozott PM-SZMM rendelet előírja, hogy a kedvezményezettek közleményeiket a rendelet melléklete szerinti formában, illetve tartalommal kötelesek teljesíteni, amelyet a kormányzati ügyfélkapun keresztül kell az APEH-hoz megküldeni. Az új szabályokat már a 200-es adóévre benyújtott rendelkező nyilatkozatoknál alkalmazni kell.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.