Elveszik a jogellenesen használt külföldi rendszámot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szeptember 1-jétől hatályos 138/2011. (VII. 19.) Korm. rend. kimondja: ha a közúti, telephelyi ellenőrzés során kiderül, hogy a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésére vonatkozó törvényi szabályok szerint a járművet jogellenesen használják, akkor a külföldi hatósági jelzést és engedélyt a helyszínen el kell venni, és azt az elvétel okának megjelölésével együtt nyolc napon belül meg kell küldeni a jármű belföldi üzembentartója vagy a vezető lakóhelye, székhelye, telephelye szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak.

A hatóság az így megküldött rendszámot bevonja, és ezzel egyidejűleg tájékoztatja a belföldi üzembentartót, hogy ha a döntés jogerőre emelkedését követő 15 napon belül nem kezdeményezi az autó belföldi forgalomba helyezését, akkor a bevont hatósági jelzést és forgalmi engedélyt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala útján megküldi a kiállító külföldi hatóságnak.

Ha a jármű üzembentartója vagy vezetője a hatósági eljárásban a döntés jogerőre emelkedéséig okirattal igazolja, hogy jogszerűen közlekedett külföldi rendszámú autójával, a hatósági engedélyt és jelzést visszakapja, a bevonásra vonatkozó eljárást pedig megszüntetik.

Az Országgyűlés július 4-én döntött a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó szabályok megváltoztatásáról, így szeptembertől az üzembentartók nem hivatkozhatnak külföldi szokásos tartózkodási helyükre a nem magyar rendszám használatakor, azt csak a rendszeres külföldi munkavégzéssel, vagy a magyarországi forgalomba helyezés megkezdésével igazolhatják.

A külföldi rendszámú autót vezetőkre vonatkozó szabályok is szigorodnak szeptembertől, a járművet ezentúl is bárki vezetheti harminc napig Magyarországon, de ehhez ezentúl rendelkezniük kell az üzemben tartó írásos hozzájárulásával, amelyen a birtokba adás időpontját is meg kell jelölni. Az új feltételek betartását közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni az ellenőrzések során.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.