Enyhe javulás a cégek finanszírozási helyzetében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A decemberi, meghökkentően kedvezőtlen adatok után januárban már némiképp konszolidálódott a cégek finanszírozási helyzete – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból.

Míg ugyanis decemberben a cégeknél 140 milliárd forint feletti volt a nettó törlesztés, 2009 első hónapjában összességében mégis pozitív (15 milliárdos hitelfelvétel) lett a szaldó. Januárban a szezonálisan igazított, árfolyamszűrt vállalati adatok szerint forintban a decemberi adat negyedére csökkent a nettó hiteltörlesztés összege, devizában pedig nőtt a nettó hitelfelvétel. Így a forinthiteleknél 26,7 milliárd forint volt a nettó törlesztés, a devizahitelek állománya a tranzakciók következtében 34,0 milliárd forinttal nőtt.

A másik oldalon is a normalitás irányába mozdultak el a folyamatok (decemberben a vállalatok még nettó betételhelyezők voltak), hiszen a céges betétek összességében nettó kivonást mutattak. Ez a forintnál csekély mértékű nettó elhelyezést, a devizánál viszont 108,9 milliárd forint nettó betétkivonást jelentett.

A devizahitelek növekménye 593,4 milliárd forint volt, amelyet több mint 94 százalékban az átértékelődés és egyéb változás okozott. A betétállomány forintban csökkent, devizában viszont 51,5 milliárd forinttal nőtt. A devizabetét növekményét 87,1 milliárd forint nettó betétkivonás és az átértékelődésből, valamint egyéb változásból származó 138,6 milliárd forint állománynövekedés együttes hatása okozta.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.